Leicht Olga beszámolója

Nyomtatóbarát változat

Nem volt túl hosszú az utam, és a szervezés sem volt tökéletes. De visszatekintve az elmúlt napokra, jól éreztem magam, kitisztult a fejem, a lelkem békésebb lett, nem "háborog" :-), sajnos a testsúlyom nem csökkent, annak ellenére, hogy csak vízen és kenyerén (müzli, préselt gyümölcs, zabfalatkák)" éltem. :-(

 

Az első napom későn kezdtem, 9 körül indultam otthonról. Férjem nagyon aggódott és nem értett meg, hogy miért "ilyen korban" kell gyalogolni, egyedül, idegen helyeken aludni stb.

A Ráckevéig HÉV-vel akartam eljutni, de nem néztem meg az indulási időpontokat, gondolva, nagyon gyakran járnak arrafelé. Ez volt az első hibapont, előttem ment el, és a következő 1 óra múlva indult. Ráckevére délben érkeztem, ahol nem tudtam körülnézni, sem a templomokban, sem a kastélyban, sem a szerdai piacon, minden zárva volt. Ez volt a második szomorúság egy napon, mert a szerb templomra , a származásom miatt, kíváncsi lettem volna. De a tűztoronyba be tudtam jutni, nem kímélve a műtött térdemet és nem félve a tériszonytól, amelyik pár éve alakult ki nálam ... Szép látvány tárult elém!

A Ráckevéi Tourinformtól azt az információt kaptam, hogy Duna parton végig tudok menni Dunavecséig. De valójában, csak egy darabig tudtam haladni a szép tájon és félig árnyékos partszakaszon, aztán a part elkerített és elhanyagolt, szúrós növénykekel benőtt részeivel találkoztam, tehát kénytelen voltam kimenni az útra. Nagyon meleg volt.

Szigetbecsén egy vendéglátó helységben tudtam megpihenni és sokat inni. Az étel eszemben sem jutott! :-)

A Szigetbecsétől csak az autóúton tudtam menni, néha találtam szabad helyeket (2- szer), ahol le lehetett menni a Dunához, áztatni a lábamat és megpihenni a fa árnyékában. Aztán a makádi erdőnél el is tévedtem, nem fordultam rá a töltésre, hanem az árnyékos erdős részen haladtam, ahonnan ugyan tudtam követni a töltést "bal szememmel", de az erdei növényzettel és girbe-gurba úttal meg kellett küzdeni. Valami üdülőtelepen kötöttem ki, ahol útbaigazítást, vizet kaptam, és szép pici dunaparti strandot leltem. Jól esett egy kis pihenés, lábáztatás a Dunában.:-) Azután alig bírtam megtenni 5 km távot a tassi zsilipig, automatikusan vonszoltam a lábaimat. Ott kicsit eltévedtem, de a helyi horgász segített megtalálni a Halászcsárdát és a mellette lévő szálláshelyet. Csak a fürdés és az alvás járt az eszemben! :-) Az nap 20 km mentem összesen a lépésszámlalom szerint.

A nap pozitívuma volt, hogy gyönyörű a Duna és a partja, szép a tassi Zarándok kapu műemlék, a horgász bácsinál láttam 18 kg-os halat! A városi ember nem is gondolná, hogy a folyóban mik vannak!!! Az emberek alapvetően kedvesek és segítőkészek voltak, sokan közülük tapasztalt zarándokok.

A kevésbé jól volt: a nagy melegben gyalogolni, a szállás díja (3000 Ft/ éj), a zarándokút jelzést csak a tassi zsilipnél vettem észre, máshol nem láttam (de már említettem, hogy rossz utakon jártam, nem hivatalos útvonalon :-)). Megint a hibapont a szervezésben, nem érdeklődtem pontosan mennyibe kerülnek a szállások, csak a Hartai zarándokháznál, kaptam pontos infót telefonon.

 

A második napom is tele volt tévedésekkel. :-(  Már 7  órakor Duna mellett haladtam, árnyékos út reményében. Így "eljutottam" a vízművek védett területére, ismeretlen mezőkre, megint járatlan utakon volt a zarándoklatom. Aztán megtaláltam az autóutat és azt kezdtem követni, befutottam egy zsákutcába, amelyik kivezetett a Dunapartra. Lehetett pihenni, mosakodni és feküdve ámulni - bámulni a füstölgő Dunaújvárost! :-)

Sajnos a tovább haladás nem volt lehetséges a Duna mentén. Vissza az autóútra, amelyik kivezetett egy termelési területre. Kicsit megijedtem a sok munkagép és kamion között. Szerintem ezek voltak a Szalki tavak. Végre az út mentén hallottam emberi hangokat, valamiféle mérnökség telepe volt. A kedves asszonyok pucolták a csirkéket és szólt a zene. :-) Segítettek megtalálni a helyes utat, kaptam vizet, biztató szavakat, útirányt. És most tényleg "jó útra tértem", és a töltésen nem csak zarándokút jelét, de Euróvelo 6 bicikliút jelzőjét is megtaláltam. :-) 

Húrrá, végig mehettem az úton 11 órától a tűző napon. Mert a nap nem sütött már, hanem tűzött...Több pihenővel, kis alvással a fa alatt mentem a töltésen Dunavecséig. Fél 4-re oda is értem a Bagó Várhoz. Ez volt 25.5 km.

A nap legjobb pillanata volt a megérkezés a hűvös házba, Marika néni kedvessége, segítőkészsége, a Duna szépsége. Nagyon jó volt érezni, hogy van néhány dolog - fa, folyó, égbolt - amelyek körülöttünk vannak, csak meg kell állni és észrevenni.

 

A következő két napon könnyebben vettem az akadályokat, a gyaloglást, de megint sikerült "félrelépnem" :-) Dunavecséről elindultam 7-kor és jó iramban haladtam a kitaposott úton a szép napraforgó mezők, repce földek, fasorok mellett. Jó volt az az érzés, ahogy fejem fölött/mellett zümmögött, zsongott, illatozott a természet. De féltem is, nehogy "megtámadjon" valami/valaki. :-)

Sajnos, az Apostagba nem jutottam, rögtön Dunaegyházára érkeztem. Azután nem mertem letérni az autóútról, végig mentem rajta Soltig. Ott megpróbáltam lerövidíteni az utat (már nem volt erőm haladni a forgalmas út mellett, reméltem vannak csendesebb, kevésbé napsütötte utak). Helyiek segítségével, nagyon aranyos, kis horgásztavacskáknál kötöttem ki. Természetesen leültem pihenni a fák alá egy padra, szóba eredtem egy horgásszal, akivel megtárgyaltunk az élet fontos kérdéseit, a Solt város előnyeit. Csodálkozott rajtam, mert mindenki kérdezte tőlem: egyedül, hogy hogy egyedül zarándokol? És egy órán belül már kint is voltam a Révbérpusztán, 14:30 körül. Aznapi teljesítményem: 19, 71 km volt.

Remek az a lovas centrum - állatok, programok, nádtetejű házak. A szálláshely lenyűgözött, 5 csillagos kényelem, mégis hagyományos jellegű épületben. Este találkoztam szállásadóval, az ára meglepte és kimerítette a szállásra szánt költségeimet. Megint egy könnyelmű szervezési hiba. Azt gondoltam, hogy árak kb. mindenhol egy formák (max 2500 Ft/ éj). Így szomorúan tudomásul vettem, hogy utam rövidebb lesz, mint terveztem. 

Az utolsó szakasz: Solt-Révbérpuszta- Harta volt, ahol már lehetetlen volt eltévedni, de a sütő naptól elbújni sem volt könnyű. Végighaladtam rajta és az iramom már javult a napok során. 7-kor indultam, és 11-re voltam a hartai zarándokháznál, A táv: 15,55 km. Beszéltem ottani szállásadóval, lemondtam a foglalást, de pecsétet megkaptam a zarándokútlevelembe. Nagyon tetszett a hely, a zarándokház, a Duna parti strand. Nem gondoltam volna, hogy annyi ember nyaral, sátorozik, pihen a Dunán.

A férjem, aki jött értem kocsival, nagyon megkedvelte ezt a helyet pár óra alatt. Nem gondolta volna, hogy annyi szép, rendezett hely van Magyarországon. 

Szerettem volna eljutni a Szelidi tóig, de ez nem valósult meg. Annak ellenére nem vagyok elkeseredve, újabb utakat fogok szervezni és keresni (jobb oda figyeléssel), mert érzem szükségem van ilyen fajta kikapcsolódásra.

 

Összefoglalva: A mai életem, városi környezetem tele van ingerekkel, zajokkal, információkkal, száguldozó gondolatokkal, ebben alaposan elfáradtam.Szerintem a 4 nap alatt elértem annak a békés meditatív állapotnak a hatását, amikor az ember kapcsolatba lép a természettel, és "elvegyül"a tájjal". Valahol olvastam, hogy egyetlen szabadban eltöltött óra már is feltölti az embert. Sok órán keresztül voltam a természet "ölében". Remélem, hogy sokáig tart majd a feltöltődésem. :-) 

Az út során nem sok gondolat jutott eszemben, inkább kiürült a fejem a szorongó, szentségelő, negatív gondolatoktól. Csak az útra, a célba érkezésre koncentráltam. Olyan állapotba kerültem, amikor az ember teljesen elmerül abban a tevékenységben, amit csinál (gyaloglásra gondolok). Ezt nevezik a "flow" érzésnek?  :-)

Lehet, ha tovább megyek, akkor már gondolataimra is tudok figyelni.

 

Köszönettel tartozom neked Edit, hogy sok jó tanáccsal, kedves szóval, hasznos infókkal segítettél nekem. 

Sok kedves barátom, kollégám is segített ebben a projektben sok biztatással, túrafelszerelés beszerzésével és nyugtató szavakkal. 

Köszönet Nórának régi-régi barátnőmnek, hogy annak ellenére, hogy ritkán találkozunk, ritkán beszélünk telefonon, ebben az időben minden reggel felhívott és erőt adott, szóbeli "útravalót", amitől felszökkent a sebességem. :-)

 

Mindenkinek mindent köszönök, millió puszi, Olga

Beküldve: 2017-07-13
  • Magyar
  • English

Bejelentkezés

Általános bejelentkezés:
Facebook bejelentkezés:

Hírlevél

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

1 %

Magyar zarándokutak