Solton tartotta záró konferenciáját a Magyar Zarándokút Egyesület. A városháza dísztermében tartott rendezvényen Rausch Sándor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a meghívott vendégeket, akik között Schmittné Makray Katalin és Sasvári Sándor közéleti ,- zászlós zarándokok is helyet foglaltak. A nagy érdeklődésre számot tartó eseményen Rumi Imre, a Magyar Zarándokút Egyesület elnöke tartott beszámolót az idei zarándokévről, melyet sikeresnek minősített.
„YO QUE FUI LO QUE TU ERES
TO SERAS LO QUE YO SOI”,
„ÉN VOLTAM MINT TE,
TE LESZEL MINT ÉN”
Böjte Csaba atya, ferences szerzetes a Magyar Zarándokúton
2014. november 21-én (pénteken) 14.00 órakor.
a Szelidi-tónál működő zarándokszállásnál
Október 19-én, az Országos Könyvtári Napok Könyves Vasárnapján a Kalocsai Városi Könyvtár vendégei voltunk. A rendezvény keretében előadásokat hallhatott a közönség a Magyar Zarándokutat végigjárt zarándokoktól.
Először egy rövidfilm került levetítésre a Magyar Zarándokútról, majd Papp Zsolt László színész zarándokverset mondott.
A résztvevők felosztották maguk között a Magyar Zarándokút egyes területeit, amelyeket időnként bejárnak, ellenőrzik és szükség szerint kijavítják a zarándokútjeleket. Vállalták, hogy kapcsolatot tartanak az egyesülettel, az illetékes társult önkormányzatokkal és szállásadókkal.

Ezúton tisztelettel meghívom Önt az
Országos Könyvtári Napok Könyves Vasárnapján
"Én Utam" címmel vallomások, beszámolók a Magyar Zarándokútról
és workshop helyi zarándok koordinátoroknak című rendezvényünkre.
2014. szeptember 19-én Bátya község közösségi házában Majorcsics Gábor bajai zarándoksegítő nagy sikerű élménybeszámolót tartott a Magyar Zarándokúton átélt testi-lelki kalandjairól.
A fényképekkel illusztrált elbeszélés felidézte a már zarándokutat járt számos megjelent zarándoktársban a saját élményeit, a még zarándoklaton részt nem vetteket pedig inspirálta az Útra. A hallgatóság nevében köszönjük!
/Kiss Hajnalka dr., kalocsai zarándoksegítő/
Átadták a Gemenc Zrt. „A természet ölelésében Baja – Gemenc – Szekszárd, ökoturisztikai fejlesztések az ártéren” című projektjének II. ütemében megvalósult épületet. Keselyűsön, a Gemenci Állami Erdei Vasút megállója mellett olyan gyalogos, kerékpáros és kisvasúttal utazó turisták számára épült a pihenő- és információs központ, akik Budapest, Szekszárd és a Nyugat-Dunántúl felől érkezve lépnek be a Gemenci erdő területére.
Átadták Baján a Gemenc Vándorpont elnevezésű kerékpáros és ökoturisztikai bázist.
A komplexum a gyalogos és a vízi turistáknak is ideális hely lehet, de a legtöbb szolgáltatást a kerékpárosok tudják igénybe venni, hiszen a pihenő kerékpárjavító műhellyel, kerékpártárolóval, mosodával, közösségi információs helyiséggel várja a vándorlókat.
A Magyar Zarándokút Egyesület
Pilisszentiván – Normafa Bp. XII. 2014. augusztus 16-i
közös
ZARÁNDOKLATA
Több száz zarándok érkezett az eseményre












