2018. október 18-án „Lelki zarándokút Önmagunkhoz” címmel nagysikerű előadást hallhattunk Benes Andrea pszichológus – természetgyógyász Asszonytól. Sokan megtisztelték jelenlétükkel az előadást, nagy öröm volt látni a régi ismerős arcokat, és találkozni új, fiatal érdeklődőkkel is. Már régen szerettem volna megismerni egy szakember véleményét, meglátásait a zarándokúttal, belső útkereséseinkkel kapcsolatban. Hiszen ez, - akár átvitt értelemben -, előbb vagy utóbb, de mindannyiunkat érint. Sokan és sokszor felteszik a kérdést, hogy „mi is a lényege a zarándoklásnak”? „Miért és mire kapsz, kaphatunk válaszokat az ÚT alatt?” Ezekre, és még sok hasonló kérdésre, miértekre kaphattunk ma, az előadás alatt a pszichológus szemszögéből válaszokat. Itt és most nem tudom elmesélni, tovább adni az ott elhangzottakat, így az előadás anyagából teszek közzé egy-egy részletet, - azzal a kiegészítéssel -, hogy tavasszal az előadás FOLYTATÁSA következik. (Melyre már most invitálunk mindenkit!)
Részlet Benes Andrea előadásából (a teljesség igénye nélkül):
„….mindegy az ok, egy ilyen úton mindig találkozunk Önmagunkkal (befelé figyelve, vagy annak révén, hogy a hétköznapitól eltérő helyzetekben tapasztaljuk meg önmagunkat)
És innen már csak egy ugrás volt annak felismerése, hogy sok a hasonlóság egy zarándok motivációja és egy segítségkérésre jelentkező között, akikkel a munkám során találkozom.
És a két folyamatnak az eredmény is lehet hasonló: Ahogy a terápiának is az a célja, hogy a hozzám forduló újra kapcsolatot teremtsenek valódi önmagukkal, ugyanezt az eredmény a zarándokút is meghozhatja, ahogy ezt saját élményeim is bizonyították számomra.
Tehát úgy tűnik, hogy az önmagát kereső embernek több út is a rendelkezésére áll: elindulhat fizikálisan zarándokként, vagy elindulhat egy belső, lelki úton önmaga felé. De könnyen lehet, hogy mindkét esetben ugyanoda fog kilyukadni.
A SORSKÖNYVÜNK alapvetően 2féle utat fog kijelölni számunkra: vagy azonosulunk az örökségünkkel vagy elutasítjuk azt. PÉLDA: autokratikus nevelés, laissez-faire vagy a gyermek igényeire reagáló nevelési stílus? Mi a baj ezzel?
CSAPDA, mert valamit még mindig miattuk teszek vagy nem teszek, nem szabadultam meg a szülői hatástól, NEM VAGYOK SZABAD
Pedig nem is biztos hogy olyan rossz a minta, csak NEKEM VOLT JÓ! Minden kompatibilitás kérdése. ÉS NEM A JELENRE REAGÁLOK (nem a gyermek igényeire)
PÉLDA: pályaválasztás – másik kliens aki azért van válságban mert sosem kapott kellő útmutatást és a nagy szabadság mellett azt sem tanították meg neki, hogy hogyan kell dönteni, a szükségleteire reagálni hiszen NEM IS ISMERI ÖNMAGÁT!
Mielőtt elkezdenénk a szüleinket/világot hibáztatni az életünkért, vagy mielőtt úgy tűnne, hogy én ezt sugallom, valamit tegyünk tisztába…
Miért ragaszkodunk a Sorskönyvünkhöz, miért olyan nehéz kilépni belőle? …Van vizuális élményünk a harmadik útról….miért érdemes a félelmünket leküzdve erre elindulni? Mégis mivel kecsegtet ez az út? Eric Berne ezt úgy fogalmazta meg, hogy az ember fejlődése az autonómiára való törekvés felé vezet. A szabadság azt jelenti, hogy autonóm személyekké válunk.
PÉLDA: Hentesboltban húsleveshez szeretnék alapanyagot venni
Ez egy egyszerű példa, de gondoljunk arra, hogy életünk legfontosabb döntéseit is így hozzuk meg. Akarjuk-e hagyni, hogy komolyabb döntésekben az érzelmi lenyomataink, a múltunk ennyire befolyásolja a jelenünket és ezáltal a jövőnket?
Ha nem, akkor:
Szabadítsuk fel magunkat a sorskönyvi működésünk alól
Ébredjünk tudatosságra ehhez és kezdjünk el a jelenre reagálni
Innen csak akkor jutunk tovább – tehát a sorskönyvön túlra – ha meg tudjuk hozni azt a döntést, hogy a saját életünk csakis a miénk. Mi teremtjük és a mi felelősségünk.
Végül, ha már tudunk felelősséget vállalni életünk döntései felett, akkor nagy szükségünk lesz az önbizalmunkra is…hiszen innentől nincs mire támaszkodnunk, hiszen leválasztottuk magunkat a külső hatásokról, tehát csakis önmagunkra számíthatunk….
Láthattuk, hogy gyerekkorunkban szükségszerű, hogy Sorskönyvet írjunk, hiszen csak így leszünk képesek működni, a világban boldogulni. Először meg kell írnunk, meg kell tapasztalnunk a Sorskönyvünket, hogy utána tudatosan felül tudjuk azt írni. Honnan tudnánk, hogy mi a jó nekünk, ha nem lennének ilyen-olyan tapasztalataink? A Sorskönyv segít abban, hogy a tapasztalatok alapján eldönthessük mire van szükségünk és mire nincs.
Mikor elindulunk az önismereti úton, akkor a célunk az, hogy valódi önmagunkra találjunk, de Honnan tudjuk egyáltalán, hogy NEM vagyunk önmagunk? diszkomfortérzet, nem vagyunk a helyünkön, nem a saját életünket éljünk, kényszerpályán vagyunk, pániktünetek.
A tüneteink értünk vannak nem ellenünk.
Ha elkezdünk önismerettel foglalkozni megtaláljuk a szennyeződéseinket, de ez nem lesz elég! A régi működési szabályzat helyett újat kell írni!
Hol hibázunk? Azonnal a helyzeteket kezdjük lecserélni, ahelyett hogy megszilárdítanánk az új gondolkodást, viszonyulást, új szokásokat.
Ne siessünk, várjuk meg az időt, hogy megszilárduljon a belső!
Lépjünk tovább az önszeretet felé…meglepő lehet, de létezik önbizalom önszeretet nélkül is…például egy nagyon sikeres sportoló esetében, aki tudja mire képes, és a pályán van is önbizalma. Azonban tisztába lenni a képességeinkkel nem feltétlenül jár együtt azzal, hogy elismerjük és megbecsüljük vagy szeretjük önmagunkat. A hamis önbizalom nem igazán társul önszeretettel, ellenben a valódi alapokra épített önbizalom feltételezni fogja az ÖNBECSÜLÉS meglétét – ami definíció szerint már egy „önmagamra vonatkozó POZIÍTV értékítélet”, ahonnan már csak egy apró lépés az önszeretethez eljutni.
Az önszeretet alapja az önelfogadás, amihez képessé kell válnunk önmagunknak megbocsátani. Meg kell tudnunk bocsátani múltbeli botlásaikat, tévedéseinket, kudarcainkat, helytelen döntéseinket. Hiszen csak az téved, aki próbálkozik. Csak az vall kudarcot, aki csinál valamit. És a döntéseinket is adott körülmények között, akkori tudatosságunkkal hozzuk meg – mert akkor azt ítéltük a legjobbnak. De mindez a múlt. Ha a múltat életben tartjuk, akkor nem tudunk a jelenben élni. Tehát bocsássunk meg magunknak, engedjük el a múltat, hogy a jelenben helyet kaphasson az önbecsülés és az önszeretet………….”
