Hónapok óta nagy várakozással készültem erre az utazásra, bár volt amikor úgy tűnt mégsem mehetek.
Május 4-én,csütörtökön indultunk Budapestről autóbusszal. Az első éjszakát a buszban töltöttük, mérsékelt mennyiségű alvással. 5-én,pénteken reggel még alig pirkadt amikor megérkeztünk Cremonába. A kevés alvás, hűvös, ködös idő sem vette el kedvünket egy kis városnézéstől. Mire megérkeztünk a főtérre már világosabb volt, a köd is oszladozott. Megtekintettük a 112 m magas harangtornyot, amely a legmagasabb Olaszországban.
502 lépcsőfok megtételével lehet feljutni a tetejére, ahonnan - biztosan - gyönyörű a kilátás. A főtéren található a Keresztelő kápolna, amelynek egy szabadtéri szószéke is van, amelyet a korabeli híres prédikátorok használtak. Valamint a Comune épülete, ma Városháza. A torony mellett áll a város főterének legszebb épülete a Dóm, csodálatos oszlopcsarnokaival, bejáratát őrző oroszlánokkal. Különösen híres a város zenei történelme. Leghíresebb a Stradivari hegedűkészítő család. Még ma is megtalálható kiváló minőségben, az általuk készített hangszerek egy része. Olyan híres zeneszerzők is éltek és dolgoztak Cremonában, mint pl. Cavalli, Monteverdi. Miután megnéztük a leghíresebb látnivalókat, Gyuri mindenkit meghívott egy finom olasz kávéra és croissantra. Tovább indultunk az egyre szebb látnivalókban bővelkedő utunkon, a Nizza melletti Saint Laurent- i szálláshelyünkre. Kora délután érkeztünk a településre, amely Siófok testvérvárosa. Itt az 1990-es években épült Szent Józseftemplomhoz tartozó épületben aludtunk, amely alkalomadtán zarándokszállás funkciót is ellát. Estig még volt időnk bőven, így megnéztük a település óvárosi részét, a szép városházát és kilátogattunk a tengerpartra. Nagyon jól éreztük magunkat. Sétánkat pizzával zártuk. Visszamentünk a szállásra, lepihentünk. Másnap 6-án,szombaton reggeli után megtekintettük a templomot, meghallgattuk építésének rövid történetét. Az építéshez szükséges telket egy gazdálkodó ajándékozta, a templom épületének és az összes berendezésének, valamint a hozzátartozó épületnek – ahol a szállásunk volt -, a költségét egy kelet-európai adományozó fizette. A stációkat Németországban vásárolták. Tovább indultunk Franciaországban. Eredeti terv szerint megtekintettük volna a háromszintű, 49 m magas Pont du Gard ”hidat”, amelynek a legfelső szintjén van a római kori vízvezeték. Eredeti rendeltetése, hogy a Gard folyóból Nimes városba szállítsa a vizet. Mivel elég sötét felhők gyülekeztek előttünk, úgy döntöttünk, hogy inkább Carcassone felé vesszük az irányt.
Itt megnéztük Franciaország egyik legjelentősebb középkori várát és az óvárost. Sajnáltam, hogy a Pont du Gardt nem láttam, de Carcassone-ban sikerült erről megfeledkeznem. Szép élmény volt. Erre a napra jutott még egy fontos változás az eredeti elképzeléshez képest. Már annyira késésben voltunk, hogy a tervezett szálláshelyen nem fogadtak volna bennünket. Vezetőink Lourdesben kerestek új szállást. Ennek nagyon örültünk. Lourdes a Pireneusok lábánál, gyönyörű környezetben fekszik. Kényelmes szobák és finom vacsora várt bennünket. Vacsora végeztével elindultunk a kegyhelyre. Még részt tudtunk venni a 23 órakor kezdődő misén. Megérinthettük a barlang falát, ahol 1858. február 11-én egy 14 éves kislánynak, Bernadettnek megjelent a Szűzanya. Az egész este felejthetetlen élmény volt.
A következő napon, 7-én vasárnapreggel ismét elmentünk a kegyhelyre. Megnéztük a barlang fölé épített templomot, a földalatti Bazilikát ahol 25 ezer ember fér el és még láttuk a stációk egy részét.Arra sajnos már nem volt idő, hogy mindegyiket megnézzük. Nagyon hálásak és boldogok voltunk, hogy erre volt lehetőségünk. Ez volt utazásunk harmadik napja és megérkeztünk úti célunkhoz, Spanyolországba. Délben léptük át a Spanyol határt, Baszkföldön folytattuk utunkat szép napfényes időben. Zarautzban kiszálltunk a buszból és átgyalogoltunk a néhány km- re lévő Getariába a gyönyörű tengerparton.Itt léptünk először a Caminora. Kora este érkeztünk meg Astorgába a zarándokszállásra. Itt véget ért az utazásunk, Spanyolországi programjaink kezdődtek. Nagy volt az örömünk, Imre várt bennünket. Ő kerékpárral tette meg az utat Biatorbágytól Astorgáig. Három nap telt el indulásunk óta mire megérkeztünk, de a gyakori pihenők a szép programok miatt nem érzékeltük az utazás monotonságát. Hangulatos vacsorával fejeztük be a napot és lepihentük. Jólesett egy jó kis fürdő és hogy kinyújthattuk a lábainkat.
8-án, hétfőn reggeli után még megtekintettük Astorgában az Antoni GaudiKatalán építész által tervezett Püspöki Palota gyönyörű épületét. Beraktuk zsákjainkat a buszba és elindultunk O Cotoba.
Ponferradan áthaladva láttuk a buszból a 12. században épült várat, amely egykor a templomos lovagok székhelyéül szolgált. A vár a középkorban az északnyugati országrész legnagyobb erődje volt.
Dél körül járt az idő amikor O Cotoba megérkeztünk és végre előttünk volt egy 21 km-es szakasz a Caminon.
Az idő változatlanul gyönyörű, mi pedig feldobott hangulatban, boldogan indultunk útnak. Szép erdőkön, néha településeken vitt az utunk. Szétszóródtunk, mindenki kedve szerinti tempóban haladt és gyönyörködött a környezetében. Már jó estefelé volt mire mindenki megérkezett Arzúabaa zarándokszállásra.
Vacsora és lefekvés, ami általában elég későire sikerült mindennap.
9-e,kedd a második zarándokoló napunk ArzúabólPedruzaba vezetett. Ezen a napon 20 km-en élvezhettük a Camino hangulatát. Az idő eleinte kissé borongós volt, de később kellemes naposra váltott. Eddig még nem sokat tapasztaltunk a csapadékos Galíciából. Nagyon szép volt a mai út is. Gyönyörű eukaliptusz erdőkben haladtunk szétszórtan. Ezeken a szakaszokon már nagyon sok a zarándok, gyalogos és kerékpáros egyaránt. Mindenki szívélyesen köszönti a másik zarándokot. Szívet melengető a két köszöntő szó ”BuenCamino”, amelyhez általában jár még egy kedves mosoly is. Ezen a napon már többször haladtam egyedül, és talán szentségtörésnek hangzik, de egyre többet gondoltam a Magyar Zarándokútra. Lehet, hogy a sok ember miatt, de egy kicsit hiányzott az a meghitt egyedüllét ahogy idehaza jártam végig a zarándokutat. Délután közepén mindenki megérkezett a nemrég épült, igényesen kialakított zarándokszállásra. Vezetőink most is nagyon kellemes vacsorahelyet találtak. Rendkívül jó hangulatban fogyasztottuk el apazar vacsoránkat.
János megcsillantotta a humorát, amihez kiváló partner volt a vacsorát levezető hölgy.Sokat nevettünk a kis rögtönzött előadásukon és a megérdemelt tapsot is megkapták. Ez a nap is szép élményekkel zárult.10-én, szerdán reggeli után vettünk búcsút Pedruzatól. Ez a nap már esővel indult és úgy nézett ki, hogy tartós lesz. Idővel mérséklődött, majd elállt. A szél megerősödött, egyre hűvösebb lett, de minket nem befolyásolt a zordabb időjárás. Mire a zarándokszállásra értünk – amely ezen a napon Monte de Gozoban volt -, már jócskán esett. Ez így ment egész este és éjszaka. Úgy terveztük, hogy még begyalogolunk Santiago de Compostelaba, de sajnos a szakadó eső miatt erről le kellett mondanunk, így busszal utaztunk be. Megérkeztünk utunk legfontosabb pontjához, a Szent Jakab katedrálishoz. Nagyszerű érzés volt. Álldogáltunk egy kicsit a katedrális előtti téren, ahová a zarándokok megérkeznek. Az érkező zarándokok szertartásszerűen lefekszenek a tér kövezetére, pihennek, örülnek. Körbejártuk a katedrálist, végül beléptünk a csodálatos szentélybe, amely Szent Jakab sírját őrzi.Lenyűgöző szépségű. Alig hittem el hogy itt vagyok, megható érzés volt. Vacsoráztunk és visszautaztunk a szállásra.
11-én, csütörtökön nagy várakozással tekintettünk az előttünk lévő napra. Ezen a napon utaztunk el az óceánhoz Fisterrabe. Szinte gyerekként élveztük az óceán látványát, gyűjtöttük a kagylókat. Miután az óceánnal valamelyest beteltünk, elindultunk fel a néhány km-re lévő világítótoronyhoz. Útközben még betértünk egy magyar hölgy által üzemeltetett zarándokszállásra. Nagyon örült nekünk. Itt is mint általában, csak néhányan haladtunk együtt. Ahogy teltek a napok, egyre jobban megismertük egymást. A tenger felett vitt az utunk, nagyon szép volt. A világítótoronynál van Európa második legnyugatibb pontja, csak Portugáliábana Cabo de Roca fok van nyugatabbra ettől a helytől. A Camino végét jelző 0 kilométerkő itt található. Az erős szél ellenére az itt tartózkodás minden perce gyönyörűséggel töltött el. Innen már busszal mentünk vissza a településre, ahol egy remek étteremben az ínyencek megkóstolhatták a legfinomabb polipot. Kevesen voltunk, akik nem kértek. Mindenki nagyon elégedetten hagyta el az éttermet. Buszra szálltunk ésutaztunk vissza Santiago de Compostelaba, ahol a SeminarioMenor zarándokszálláson szálltunk meg. 12-én,pénteken szabadprogram volt, aki akart várost nézhetett, vásárolhatott. Nagyon kellemetlen idő volt, egész nap esett az eső. Kicsit fáztunk, de azért feltaláltuk magunkat.
11 órakor beültünk a katedrálisba, ahol 12 órakor zarándokmisét tartanak. A korai időpontnak köszönhetően sikerült jó helyet foglalnunk. Örök élmény marad számomra, hogy itt vehettem részt egy szentmisén , amelynek a végén áldozásban is részem lehetett. Mise után még egy kis városnézést tartottunk, majd visszamentünk a szállásra. Vezetőink a Magyar Zarándokút Egyesületet érintő hivatalos programon vettek részt ezen a napon. Ez volt az utolsó ott tartózkodási napunk. Ismét a Seminarioban aludtunk, egyágyas szobákban. Kicsit szokatlan volt, mert eddig legalább nyolcan, vagy ennél jóval többen aludtunk egy szobában. 13-án szombaton korán, 6 órakor elindultunk. Nagyon szép volt az út. Egyik oldalon a Kantábriai-hegység csodálatos hegyei, másik oldalon pedig a gyakran felsejlő óceán övezték utunkat. Nem csak a programok, hanem maga az utazás is nagy élmény volt a táj gyönyörűsége miatt. Ezen a napon még Spanyolországban aludtunk, közel a francia határhoz Irunban.Elég nehezen kaptunk szállást, három helyre sikerült mindenkit elhelyezni. Mi 27-en egy igen szerény, garázsszerű szálláson aludtunk. Először kicsit meglepődtünk a hely „egyszerűségén”, de hamar megállapítottuk, hogy egy zarándoknak csak két dolog fontos, egy jó ágy és tető a feje fölé. Ezek megvoltak, a hiányosságokon pedig jókat viccelődtünk. Még megejtettünk egy kis városnézést, azután jó hangulatban megvacsoráztunk egy Marokkói étteremben.14-én, vasárnap ismét 6 órakor indultunk tovább. A Franciaországi Saint Laurentben lévő zarándokszállás elérése volt a cél azon a napon. Oda utunkon is itt töltöttük az első éjszakát. Ezeken a napokon már nem voltak programok, csak gyakori pihenők. Megérkeztünk, vacsoráztunk és lepihentünk.15-én, hétfőn6-kor indulás. Ezen a napon már mindenki hazagondolt. A leggyakrabban elhangzó szavak a pörkölt, rántott hús, ilyen-olyan leves, jó kis magyaros ételek nevei voltak. Egész kint tartózkodásunk alatt nagyon jó ételeket kaptunk mindenki megelégedésére, de 10 nap után már előjön a vágyódás a hazai ízek után. Jó tempóban jöttünk, kiváló buszvezetőink voltak, akik az elindulástól kezdve beilleszkedtek csapatunkba. Az Ő nyakukban is ott volt a zarándok kendő. Hétfőn este valamivel 11 óra után érkeztünk Budapestre, ezzel véget ért az a 12 szép nap amelyet hónapokon keresztül vártunk.
Sok köszönettel tartozunk vezetőinknek, különösen Szesztai Gyurinak, aki nagyon sok fáradsággal és végtelen türelemmel biztosította kényelmünket, gondoskodott negyven ember ellátásáról. Sokszor nehéz volt velünk, hiszen a negyven ember negyven egyéniség és a körülmények sem mindig az elképzelések szerint alakultak. Az utolsó napokban már talán mi is kevesebb gondot okoztunk, remélem Gyuri is így érezte! Nagyszerű segítsége volt Miháczi János és Majorcsics Gábor. Őket is nagyon megszerettük.
És természetesen hálás köszönettel tartozunk Imrének a lehetőségért, példamutatásáért és azért a rengeteg munkáért amivel az utazásunkat lehetővé tette. Akitől csak tanulhatunk,önzetlenséget, kitartást. Nagyszerű példakép, nemcsak a zarándokok előtt. Végül hiszem, hogy az átélt élmények és zarándoktársaim által egyaránt gazdagabb lettem.
Kis Istvánné
2017. 05.31.
