Május 1-jén, a hosszú hétvége utolsó napján érkeztem Pamplonába. A nagyon jó időnek köszönhetően már dél körül ott voltam. Ebéd a főtéren, majd a Jezus es Maria nevű zarándokszállásra mentem. Majdnem napra pontosan 9 évvel ezelőtt itt kezdődött minden. Innen indultam el az első caminós zarándokutamra, itt váltottam ki az első credencialombat. A szállás igazi zarándokszállás hangulatú. Egy templom belső terében, körben a szélső hajókban alakították ki a zarándokszállást. Az elmúlt napok csalódása után pozitív élmény volt ide betérni. Volt időm mosni, szárítani a ruháimat. A több tucat gyalogos zarándok mellett 8 biciklis zarándok is megszállt ezen a napon. A bicikliknek külön tároló van kialakítva a portával szemben. Reggel picit bosszantott a sok taxi és csomagszállító gépkocsi megérkezése a turistgrinokért, de hamar elhagytam a várost, és nagyon jó tempóban mentem Los Arcosba.
Útközben nagyon sok minden eszembe jutott a 9 évvel ezelőtti zarándoklatról. Ismerős helyeket fedeztem fel, pedig a Camino útvonala és környezete sokat fejlődött. Helyenként talán túl is fejlődött. A településekre bevezető camino ösvénye szinte mindenhol le van betonozva vagy aszfaltozva. A bicikliseknek ez nagyon jó, de szerintem a gyalogosok nem örülnek neki. Külterületen pedig murvázott az ösvény. Helyenként jól járható biciklivel is, de helyenként az országúton kellett mennem.
Los Arcos őrzi régi arcát. Ugyanabban az albergueban szálltam meg, ahol korábban, mindössze 6 euróért. A kertben üldögélve idéztem fel a korábbi eseményeket. Itt fogalmazódott meg bennem 9 évvel ezelőtt, hogy a Magyar Zarándokutat hogyan lehet megvalósítani. Ugyanabba a templomba mentem , és ugyanott vacsoráztam, mint korábban. A zarándokmenühöz kapott bor után megittam azt is, amit még Irache borászatánál a borcsapból töltöttem a kulacsomba.
Reggel korán útra bocsátották a zarándokokat. Éppen virradt, amikor a Los Arcosi temetőhöz értem. Természetesen lefényképeztem újra a temetőkapu feliratát, amelynek másolata már otthon vár a kihelyezésre. Talán nem árt ismételgetni időnként a felirat tartalmát, amelyet a halottak mondanak az élőknek: Egykor voltam mint te, egyszer leszel mint én. Úgy gondoltam ezen a napon addig megyek, ameddig bírok. Noha sokat nézelődtem és üldögéltem az érintett városok terein, templomaiban, mégis túljutottam Santo Domingon. Belorado előtt Redecilla nevű kis falu magánszállására tértem be. A tulajdonos egy különös ember. Donativoért kínálta a szállást. Rajtam kívül négy francia és egy olasz hölgy érkezett. Este a házigazda rábeszél a közös vacsorára. Kiderült, hogy eredetileg tanár volt. Ismerte Rumi perzsa filozófus, író műveit. Sőt a hunok történelmét is, de nem igazán pontosan. Baszk származása ellenére rossz véleménnyel volt Attiláról. Elmondtam neki, hogy a baszkok a Hun törzs-szövetség tagjai voltak. Ezen nagyon meglepődött.
Reggel hamar beértem Beloradoba. A főtéren zarándokok tömege gyülekezett. Beparkoltam a biciklimmel én is közéjük, noha nem tudtam, hogy mire várnak. Hamar kiderült. Megérkezett a menetrend szerinti autóbusz, és a gyalogos zarándokok megrohanták. Tisztelet a kivételnek, mert sokat leelőztem útközben. Burgosban városnézés, katedrális látogatás és a régi albergue felkeresése után folytattam az utam. Beértem a Mezeta nevű castilliai felföldre. A zarándokok száma láthatóan lecsökkent. Hamar rájöttem miért. Itt a zarándokút nem a főút mellett halad, hanem a pusztában. Nincs tömegközlekedés. Ide a hagyományos zarándokok jönnek csak be. Sokkal jobb is a hangulat. Castrojerizben a zarándokszállás mindössze 5 euro, a zarándokmenü pedig 10 euro. Az út során ez volt a legolcsóbb és egyben a legjobb. Találtam néhány olyan zarándokszállást, ahol kimondottan bicikliseket várnak. A nevük is sokat sejtet: bicigrino.
A mai napon erős ellenszélben tekertem Sahagunig. A Mezetáról azt gondoltam, hogy sík lesz. Sajnos ez is hullámos, tele emelkedővel. (Lejtő pedig sehol). Közben megfogalmazódott bennem néhány magvas gondolat. Egyik a kerékpárosok fohásza: Csak az emelkedőn segíts Istenem, a lejtővel megbirkózom magam is. A másik, hogy Európa közös jellemzője, hogy nyugati szél fúj mindenhol. Talán kelet felé kellene tekerni, jobban haladnánk. Az is eszembe jutott, hogy a spanyolok még nem tudják, hogy az atomenergiájé a jövő, mert a Mezeta tele van szélkerékkel.
Szóval önmagam szórakoztatva érkeztem Sahagunba, természetesen ugyanabba a zarándokszállásba, mint korábban. Úgy érzem, hogy egy kicsit fáradok, a biciklimet is egyre többet kell szerelgetnem. Apró problémák kezdenek előjönni, így túl a kétezer kilométeren.
Közben értesültem róla, hogy útra kelt az egyesületi delegáció, már Nizza térségében vannak. Két nap múlva utolérnek, és végre kedvemre gyalogolhatok én is.
Sahagun, 2017.05.05.
Rumi Imre
KÉPGALÉRIA: http://magyarzarandokut.hu/5.resz-vegre-az-igazi-caminon-kepgaleria
