Végre!!!! Végre találkozunk, elindulunk, tanulunk, fejlődünk, feltöltődünk…. de, most össze kell pakolni! Mit vigyek az útra, vajon milyen időnk lesz? Jó ötlet-e plusz dolgot vinni?... utolsó egyeztetések… és indulás!!!!
1. nap. 2020. július 17. (péntek)
A meghirdetett zarándoklat programja szerint, gyülekező Baján a Ciszterci zarándokszállás előtt reggel 9 órakor, ahol nagy örömmel találkoztunk rég nem látott zarándoktársainkkal, zarándoksegítőkkel, kedves - mára már régi - ismerősökkel. A megnyitó ünnepséget megtisztelte jelenlétével SchmittnéMakray Katalin olimpikon asszony, aki „örökös zászlóvívő zarándokunk”, Rideg László, a Bács-Kiskun megyei Közgyűlés elnöke, Nyirati Klára asszony Baja polgármestere, Tetlák Őrs Érd alpolgármestere, valamint több önkormányzati tisztségviselő. Az ünnepi szavakat követően a Baja-Belvárosi Római Katolikus Plébánia templomában rövid szertartás keretében áldást kaptunk mindannyian az előttünk álló zarándoklatra.
És ….. elindultunk. Kb. 30-en kezdtük meg utunkat az első napi célállomásáig, Bogyiszlóig. A nyitózarándoklatok során több feladat mellett adott esetben új utakat is bejárunk. Ez történt most is, Majorcsics Gábor vezetésével a bajai hídon áthaladva, a Gemenci erdőn keresztül az országos kék turista jelzésen mentünk, a csodálatos, látványos, érintetlen ártéri erdőkben, a Duna mellett. Ahogy haladtunk előre a térben és időben, úgy megkaptuk az aznapi kiadós esőnket is, amely áldás az élővilágnak, mindenkinek, de adott esetben nehézséget is jelenthet. Mint ahogy ez, az életben is van… Itt rögtön le is kell írnom, hogy ez az erdei útszakasz csodálatos, de egész napos, kiadós esőzés esetén kerékpárral nem járható, semmilyen formában. Bár ez bizonyára minden erdei földútra igaz lehet, de én ezt most a bicikli tolás során meg is tapasztaltam. Erre az útszakaszra fokozottabb erősségű szúnyogriasztót is érdemes vinni, mert az érintetlen vízpartközeli természet gondoskodik megfelelő mennyiségű rovar meglétéről.
Nagyon átázva, és kifáradva – némi segítséggel – érkeztünk meg Bogyiszlóra, eltérő idővallumokban. Az első nap bonyodalmaihoz még az is hozzájárult, hogy beázott a telefonom, - még ilyen sem fordult elő -, így a többiek nem is tudtak elérni. De, minden jó, ha vége jó, én is „meglettem”, a telefonom is kiszáradt….
Bogyiszlón Tóth István polgármester fogadott bennünket, és örömmel foglaltuk el a most elkészült, új zarándokszállás helyiségeit.
A mai nap tanítása, megtapasztalása:
„Áldás a nehézség, mert épülünk általa: Jónás története I. (Jón 1–2).”
2. nap. 2020. július 18. (szombat)
Másnap gyönyörű, ragyogó időre ébredtünk. Még visszagondolva az előző napra, milyen érdekes, hogy délután, amikor kerestük egymást - se telefon, se megbeszélt hely -, és én elkeveredtem, mint utólag kiderült, egymással szemben voltunk hosszú időn keresztül, a többiek a Bogyiszló vendéglátó helységében (kocsma), én az utca másik oldalán lévő kis élelmiszerüzletben próbáltam telefonhoz, információhoz jutni. A távolság nem volt több 15 méternél … Milyen képies, érthető üzenet, keresel valakit, valamit, választ, megoldást és az ott van melletted, előtted, mégsem látod meg…. Mennyi mindenre igaz lehet…
Reggeli után vidáman indultunk második célállomásunkig, Dusnokra. Még a dunántúli oldalon vidám színfolt volt egy birkanyáj, akik némi párbeszéd után a hídig kísértek bennünket.
Már a Duna fajszi oldalán. A szoborcsoportnál kedves dusnoki ismerőseink vártak ránk. Örömmel találkoztunk és üdvözöltük többek között Szegedi Ágit, és az új polgármestert, Mindszenti Istvánt, és kedves családját is. A szoborcsoportnál meghallgattunk egy-egy útravaló gondolatsort, majd Imre mesélt egy keveset a szobrok történetéről, mondanivalójukról. Így 3-4 óra múlva, már egy nagyobb csapattal érkeztünk meg Dusnokra. És ez volt az az útszakasz, ahol az eddig általam tolt kerékpár megkezdte segítő munkáját.
Az egész napos szép idő megszárította ruháinkat, cipőinket, egy kicsit talán le is égtünk. Ilyen nyári napokon igazán hasznos tud lenni a fényvédő krém.
Dusnokon az új zarándokszálláson volt a szállásunk, - én most voltam itt először -, ami igazán nagyon szép, jó minőségű, megfelelő hely zarándoknak, turistának egyaránt.
Az esti szentmisét követően Majorcsics Gábor elköszönt tőlünk, így eggyel kevesebben maradtunk.
„Urunk, köszönjük az esőcseppeket, amelyek életet adnak, tisztítanak, frissítenek. Köszönjük anapsütést, mely szétoszlatja a felhőket, és ereje éltet, ragyog, energiát ad. Köszönjük a köd rejtelmességét, a hó csendes, csillogó, fehér takaróját, a vihar vad erejét, a szivárvány újrakezdését. Köszönjük a változatost az állandóban és az állandót a folyton változóban. Kérünk, óvj meg minket az ítéletidőktől, pusztító külső erőktől, örök rendet veszélyeztető mértéktelenségünktől! Add meg, Urunk, amire szükségünk van jó és rossz időben! Mutasd meg erődet a változásban, szereteted az állandóban! „
3. nap. 2020. július 19. (vasárnap)
A mai zarándokutunk célja Homokmégy község, Hajós és Császártöltés települések érintésével. Dusnokról indulva, először a falutól mintegy 5-6 km-re lévő, a kövezett úttól északra, a kanyargó Vajastól délre, a hajdani miskei út közelében, a Feket nevű határrész egyik völgyében, mesterséges dombon egy magányos kápolnánál álltunk meg. A Marijinviric vagy Marijinizvirak vizének gyógyító erőt tulajdonítottak az újkori dusnokiak. A tavacskát és környékét csodás események - Szűz Mária megjelenése -, helyszíneként tartja számon a dalnoki hagyomány. A kápolna és a csodás forrás együttesének területe Dusnok egyik szakrális helye.
A kápolnát elhagyva Hajós irányába tartottunk, kicsit borongós időben, bízva, hogy az eső majd elkerül bennünket. Hajóson a Római Katolikus Kegytemplomnál Estók Mihályné polgármester asszony fogadott bennünket, majd egy rövid ima után átsétáltunk a szintén új, hajósi zarándokszállásra. Nagyon szép a zarándokszállás, nagyon színvonalas kiállítást láthattunk itt, többek között a zarándokútról is, és említésre méltó a kertben látható zarándokkápolna is. Hajóson már Schádt Mihály zarándoktársunk is várt bennünket, aki megmutatta Hajós nevezetességeit, megnéztük a zarándok kilátót, és nem utolsó sorban Misi hajósi pincéjét is, ahol persze megkóstolhattuk az általa készített borokat is. Amelyek felettébb finomak voltak, nekem különösen a cserszegi fűszeres, saszlával ízlett. De itt Hajóson utolért bennünket az eső, ismét kiadós áldásban volt részünk. A következő település ahol megálltunk Császártöltés volt, itt is egy zarándoktársunk, Magdika és kedves családja fogadott bennünket. A katolikus templomban a nagyon karizmatikus kisugárzású helyettesítő plébános úrtól áldást kapott zarándok csoportunk, majd megtekintettük Császártöltés nevezetességeit és Magdika vendégei voltunk egy kis időre. Ezt követően indultunk Homomégyre, ahol már a bekötő útnál - énekkel -, vártakbennünket a homokmégyiMoró László plébános úr, Rideg Márti és a homokmégyi asszonyok, zarándoksegítők.
Ezt követően a homokmégyi zarándokszállásra mentünk, ahol közösen, megvacsoráztunk. Ezen a vacsorán - ami talán részben „munkavacsorának” is tekinthető -, Rumi Imre Rideg László és Font Éva közreműködésével áttekintették az eddigi eredményeket, és az előttünk álló feladatokat.
Nagyon tartalmas nap után pihentünk le, sokat tanultunk, láttunk a településekből, az ott élő emberek mindennapjaiból, és megtapasztalhattuk ezt a nagyon mély, dél-bácskai barátságot, vendégszeretetet.
„ Az a nap is úgy kezdődött Ábrahám számára, mint a többi. És akkor egyszerre csak megjelent előtte három férfi, amikor sátra előtt ült. A patriarcha tipikus keleti módon fogadta Őket - megmosta lábukat, kikereste számukra a leghűvösebb pihenőhelyet egy fa alatt, kiválasztott a csordából egy borjút, megkérte Sárát, hogy süssön lángost, és azután nagyszerű lakomát szolgált fel nekik.
Egyébként ki volt ez a három férfi? Ketten közülük angyalok voltak, a harmadik az Úr angyala volt: mi úgy látjuk, hogy az Úr angyala az Úr Jézus volt, aki emberi alakban jelent meg.
Ábrahám tehát nemcsak angyalokat vendégelt meg, hanem magát az Urat is. Talán egyszer mi is részesülünk ebben a kiváltságban, akármilyen hihetetlenül hangzik is.
Sok keresztyén család tud tanúságot tenni arról, milyen nagy áldást jelentett számukra, mikor istenfélő férfiakat és asszonyokat láttak vendégül házukban. Gyermekeik a vendégek által olyan benyomást kaptak Istenről, hogy annak hatása egész életükben elkísérte őket. Újra fellobogott az Úrért való buzgóság lángja, gyászoló szívek megvigasztalódtak, problémák megoldódtak. Sokat köszönhetünk ezeknek az „angyaloknak", akiknek már puszta jelenléte is áldás volt a házunkra!
De felülmúlhatatlan kiváltságunk az is, hogy az Úr Jézust vendégül láthatjuk. Valahányszor az övéi közül valakit az Ő nevében befogadunk, az ugyanolyan, mintha Őt Magát fogadnánk be (Mt 10,40). Ha valóban hiszünk ebben, akkor szívesen felkínáljuk mindenünket a vendéglátásnak ebben a csodálatos szolgálatában. Akkor vendégszeretőek vagyunk „zúgolódás nélkül" (1Pt 4,9). Minden vendéggel úgy bánunk, ahogy magával Jézus Krisztussal bánnánk. Otthonunk pedig olyan lesz, mint Mária és Márta háza Betániában - ahol az Úr Jézus oly szívesen tartózkodott.”
4. nap. 2020. július 20. (hétfő)
Hétfőre megszűnt az eső, szép napos időben indultunk el, egy rövid gyaloglás után meg is álltunk, a homokmégyi katolikus templomban. A plébános úr áldást adott csoportunkra, és mi is elköszöntünk kedves vendéglátóinktól, a homokmégyi asszonyoktól. A következő úti célunk Kalocsán keresztül a Szelidi- tó volt. Kalocsára beérve felkerestük a temetőben dr. Kiss Hajnalka - volt zarándoktársunk, zarándoksegítőnk -, nyughelyét, és fájó szívvel emlékeztünk.
Kalocsáról folytattuk utunkat a Szelidi tóig, szép napos időben. Gombolyagnál megemlékeztünk az ott kivégzett magyar katonákról, megismertük az emlékhely történetét.
Késő délutáni órákban értünk a Szelidi-tóhoz, ahol már FirákErzsikéék, - és a kalocsai asszonyok -, vártak bennünket, Cserhátiné Kovács Edit segítségével.
Az aznap esti vacsora is szenzációs volt, ismét sokan voltunk, még Homokmégyről is érkeztek zarándoktársaink.
Kora estére már csak mi, az ott alvók maradtunk. Még este, - de még világosban -, volt annyi időnk, hogy egy kis rövid sétát tegyünk Marikával a strandon… Siettünk is vissza, de közben „bezárt a ház”, és mi kívül rekedtünk... Szerencsénkre János figyelt ránk, így be tudtunk jutni, mindenesetre ezen éjszaka fél kettőig elmélkedtem...
Tanulság (többek között) : Ha valaki itt alszik - és elmenne sétálni -, feltétlenül vigyen magával kulcsot!
„A fény harcosa tudja, hogy Isten a magányt használja arra, hogy megtanítson az együttélésre. A háborút használja arra, hogy megmutassa a béke értelmét. Isten a csöndet használja arra, hogy megtanítson a szavak felelősségére. A fáradságot használja arra, hogy megértesse az ébredés értelmét. A betegséget pedig arra, hogy ráébresszen az egészség fontosságára. Isten a tüzet használja arra, hogy a vízről tanítson. A földet használja arra, hogy megértsük a levegő értékét. És a halált arra, hogy megmutassa az élet fontosságát.”
5. nap. 2020. július 21. (kedd)
Ismét szép napra ébredtünk és napsütéses időben kezdtük meg újabb utunkat, Soltig, Dunapatajon keresztül. Dunapatajtól a töltésen haladtunk, majd Hartánál letértünk a Duna melletti kerékpárútra. Nagyon szép környezetben gyalogoltunk, és nagy örömünkre találkoztunk szembe jövő, Magyar Zarándokutat járó fiatalokkal, akik Máriagyűdre tartottak. Ez az útvonal is nagyon látványos, hiszen a Dunával párhuzamosan halad, forgalommentes.
Rövid, Duna-parti pihenés után - a (hartai Duna-part Halászcsárda)-, folytattuk utunkat, jó ütemben, szinte megállás nélkül Soltig.
Solton Németh István polgármester úr fogadott bennünket, majd Imrével egyeztették a települést és a Magyar Zarándokutat érintő fejlesztési elképzeléseket, további teendőket.
Ezt követően elfoglaltuk a „megszokott” szálláshelyünket, Szellákné Molnár Katalin által vezetett Stop Vendégházban. E szálláshely a Magyar Zarándokút zarándokainak mindig a rendelkezésére áll, kiváló pihenőhely.
„A zarándok, tartozzon bármelyik valláshoz is, azzal, hogy elindul, távolodik az otthontól, bizonyos értelemben régi énjétől és gondjaitól. Közeledik a „szenthez”, a „nálánál nagyobbhoz”, s a Vele való találkozásban megtalálja a jobbik énjét. A különböző vallási rítusok és eszközök segítségével megtisztul, föloldozódik, megerősödik. Így indul hazafelé: megerősödve, megváltozott gondolkodásmóddal, s így lehetősége van arra, hogy az otthon gondjait megoldja, önmagát jobban elfogadja. A zarándoklás valóságát a katarzis élményével lehet leírni. Maga a katarzis tisztulást, tűz általi tisztulást jelent, ami arra utal, hogy az ember találkozva a „széppel” - általában a művészetek közvetítésével - fájdalmasan tapasztalja annak hiányát, s ugyanakkor a vágyat is arra, hogy benne is ott legyen az az érték, amit átél. Az, aki már átélt ilyen katarzist, tudja hogy az olyan, mint a tűz égetése. A különböző vallások hasonlítanak abban, hogy a „szent” számukra „misteriumtremendum et fascianus” azaz „félelmetes és elbűvölő titok”. Ezt fejezi ki a Zsidókhoz irt levél fölkiáltása is: „Rettenetes az Élő Isten kezébe esni” (10,31), s mégis vonzza az embert, mint Mózest az égő csipkebokor. A zarándoklás tehát szenvedés vállalást jelent.”
6. nap. 2020. július 22. (szerda)
Soltról Dunavecsére tartottunk, Apostagon keresztül. Ez a nap is szép, napsütéses időt ajándékozott nekünk. A solti „hegyet”, illetve a pincéket elhagyva, az 52-es úton áthaladva, a Magyar Zarándokút útvonalán folytattuk utunkat. Szép erdei utak, szántóföldek vagy erdő között váltogatták egymást. Olyan szakaszra is értünk, ahol „eltűnt” az utunk, az eltelt időszakban benőtte a növényzet. Ezen a részen majd pontosítani kell az útvonalat térképileg, és felfestésekben is. Dunaegyházán, most már véglegesen (nem csak 1-1 napra), csatlakozott Schádt Mihály zarándoktársunk, és együtt folytattuk az utunkat Apostagig. Apostagon a zarándokpihenőnél álltunk meg. Öröm megpihenni, feltöltődni az itt kialakított zarándokok számára megvalósított létesítményeknél. Már korábban is utaltam rá, hogy érdemes magunkkal vinni fényvédőkrémet, különösen napsütéses idő esetén.... E jó tanácsainkat megosztottuk a velünk lévő fiatalokkal - Kurt Vonnegut avatási beszéde a Massachusettsi Műegyetemen (MIT), 1997-ben -, mert akár Vonnegut írta, akár nem, a tartalom a lényeg, ezeket a tapasztalatokat már mi is írhattuk volna ….
Itt Apostagon kaptuk az örömhírt, hogy a Zakar Zoltán polgármester úr azért nem tud fogadni bennünket, mert első kisfia bármelyik percben megszülethet.... Sok boldogságot kívánunk az egész családnak a kisfiú megérkezéséhez.
Apostag után, még a délutáni órákban érkeztünk meg a dunavecsei zarándokszállásra, ahol Vörös Sándor polgármester úr fogadott bennünket, és egy esti beszélgetés keretében került áttekintésre az itt haladó zarándok útszakasz további fejlesztési lehetőségei, teendői.
„Használjanak fényvédő krémet. Ha a jövőt illetően csupán egyetlen tanácsot adhatnék, az a fényvédő krém lenne. A fényvédő krém hosszú távú áldásait a tudósok igazolták, viszont a többi tanácsomnak nincs egyéb alapja, mint saját összekuszálódott tapasztalásaim.
Élvezzék ifjúságuk hatalmát és szépségét. Ó, ne is törődjenek vele, hogy ifjúságuk hatalmát és szépségét addig nem érthetik, míg el nem múlik. De higgyék el, húsz év múltán fényképeik láttán eszükbe jut majd, amit most még nem vehetnek észre, hogy mennyi lehetőség várt Önökre, és hogy milyen mesésen néztek ki. Nincsenek úgy elhízva, amennyire beképzelik.
Ne aggódjanak a jövő miatt. Vagy aggódjanak, de tudniuk kell, hogy az aggódás körülbelül annyit segít, mint szöveges példának a rágógumi. Minden nap csináljanak valamit, amitől rettegnek. Énekeljenek. Törődjenek a más emberek érzéseivel. Ne tűrjék, ha más emberek nem törődnek az Önök érzéseivel.
Ne pazarolják az idejüket féltékenykedésre. Egyszer elkésnek vele, másszor meg még korai. A verseny hosszú, és a végén kiderül, hogy magad voltál az ellenfél. Ne felejtsék el a dicséreteket. Felejtsék el a sértéseket. Ha ez sikerül, nekem is árulják el a receptet. Ne dobják ki régi szerelmes leveleiket. Dobják ki a folyószámla-kivonataikat. Nyújtóztassák az izmaikat. Ne érezzenek bűntudatot, amiért nem tudják, hogy mit akarnak az élettől: érdekesebb ismerőseim közül huszonkét éves korában egy sem tudta, hogy mit akar kezdeni az életével. A legérdekesebb negyvenes ismerőseim még most sem tudják.
Egyenek kalciumot. Kíméljék a térdüket. Ha majd cserbenhagyja Önöket, hiányozni fog. Lehet, hogy megházasodnak, lehet, hogy nem. Lehet, hogy gyermekeik lesznek, lehet, hogy nem. Lehet, hogy negyvenéves korukban elválnak és lehet, hogy hetvenötödik házassági évfordulójukon elropják a csirketáncot. Akár így, akár úgy, ne nagyon ünnepeljék magukat, de ne is ítélkezzenek túl szigorúan. A választásuknak ötven százalék az esélye a sikerre. Mindenkinek ennyi az esélye.....”
7. nap. 2020. július 23. (csütörtök)
Dunavecséről Szigetbecséig folytattuk az utunkat, még a reggeli szép napsütésben. Dunavecse központjában a Magyar Zarándokút által állított kagyló szobor és a többi emlékhely megtekintése után elindultunk a kijelölt útvonalunkon. Itt is az az öröm ért bennünket, hogy találkoztunk – szemben érkező - Magyar Zarándokutas zarándokokkal, akik Máriagyűdre mentek. Rövid beszélgetés után folytattuk utunkat. Igyekeztünk, mert láttuk, hogy sötét fellegek tornyosulnak, innen is, onnan is... hát nem úsztuk meg szárazon.... a tassi zsilipig nem sikerült elérnünk. De nem baj, annál vidámabban érkeztünk meg a zsilip mellett lévő vendéglátóhelyig, ahol próbáltunk egy kicsit felszáradni.
Itt már várt bennünket Dávid Julika - zarándoktársunk - is, aki a tovább haladásnál is a segítségünkre volt.
A zsilipnél keltünk át a csepeli - félszigetre, és folytattuk utunkat Szigetbecsére, ahol Czár János zarándok szállásán foglaltuk el - a már szokottnak mondható -, helyünket.
Apostagon kisbaba születik, itt meghalt valaki …. „Azt hiszem, egyedül a falevelek ismerik a szép halál titkát.”
A zarándok fáradhatatlan lépéseitől egyre szélesebb az ösvény, a hazavezető út. Ez az út soha nem sötét, az előttünk járók fénye addig világítja meg a számunkra következő útszakaszt, ameddig benső szemünk ellát... Nincs tehát alkalom bármit is elrejteni, a sötétség fátyolával eltakarni. Az Út soha nem üres, soha nem magányos, még ha néha úgy is érezzük. Nincs sietség, nincs sürgetés. Nincs vesztegetni való idő... Ezt valahol minden zarándok érzi, ezért ki-ki a maga képessége szerint iparkodik. Néhányan már messze elöl haladnak. Őket követni lehet. Mások leszakadtak tőlünk... Ők majd bennünket követhetnek... Soha senki nem vándorol egyedül.
8. nap. 2020. július 24. (péntek)
Reggel Sósné Michélisz Edina Szigetbecse polgármestere tisztelte meg jelenlétével csapatunkat. Az együtt töltött 1 órában áttekintésre és megbeszélésre kerültek a Magyar Zarándokút és Szigetbecse szempontjából fontos kérdések, fejlesztési lehetőségek. A megbeszélés után elindultunk, Ráckevén keresztül Szigetszentmiklós irányába. Örömmel írhatom, hogy többen lettünk, csatlakoztak hozzánk Budapestről, Pilisszentlászlóról.
Ráckevén muszáj megállni, annyira szép kis település, tele műemlékkel, történelemmel. Nagy örömünkre a katolikus templomban a gondnok asszony vezetésével nagyon érdekes és élvezetes előadást hallhattunk a templom történetéről, falfestményeinek keletkezéséről.
Ráckeve után a Duna – parton haladva - nagyon szép vízparti környezetben -, haladt az utunk Szigetszentmiklósra.
Szigetszentmiklóson újabb öröm ért bennünket, egyrészről ott várt bennünket a szigetszentmiklósi kapcsolatainkat segítő, patronáló zarándoktársunk Tádics Éva (az önkormányzat köznevelési és kulturális ügyintézője) és vele együtt a sok „jót-és kevésbé jót” együtt átélő barátnőnk, zarándoktársunk Sipos Kata is.
Innentől kezdve garantált volt a vidám hangulat. Az esti - és a másnap reggeli -, programot Éva szervezte, ahogy a szállásunkat is a Tóth Panzióban. A vacsorát a Városi Könyvtár ajánlotta fel nekünk Annak elfogyasztásához gyülekeztünk, amikor „hirtelen” megjelent: egy „pópa”.... Mindenki azonnal összeszedte magát, és vártuk, hogy most mi fog történni. Éva meghívására velünk vacsorázott Szentirmai Róbert, a Magyarországi Orthodox Szent Miklós Kápolna parókusa. Nagyon-nagyon izgalmas, jó hangulatú beszélgetésnek lehettünk a résztvevői, volt itt szó az egyházakról, az orthodox vallásról, annak lényegéről, filozófiai, politikai kérdésekről.... ami foglalkoztat bennünket napjainkban. A hangulata kicsit olyan volt, mint annak idején, amikor egyetemista, kollégista korunkban az éjszakába nyúló, nagy világmegváltó beszélgetések zajlottak...
Körünkben tartózkodott Lendvai József zarándoktársunk, Pilisszentkereszt volt polgármestere, aki megrendítő beszámolót tartott a trianoni zarándoklatról, amelynek ő volt a főszervezője is. ( A védnöke pedig a Magyarok Világszövetsége.) A menet 2019. június 4-én indult Budapestről és 50 gyalogosan megtett nap után érkeztek Versailles-be. Az első néhány napon Rumi Imre is velük gyalogolt.
„ A magyarságot sokszorosan sújtotta Trianon. Az elszakított területeken élőkre súlyos asszimilációs nyomás nehezedik generációk óta, másodrendű állampolgárok, ha megtartják magyarságukat. A megaláztatások miatt és a jobb élet reményében sokan hagyják el ma már szülőföldjüket. Maradékország magyarjai sokszorosan fizették és fizetik vissza a mai napig a háborúk és a megcsonkítás, majd a rendszerváltozás szabadrablásának gazdasági következményeit. Generációkba sulykolták a „bűnös nemzet” tudatot és a szolgalelkűséget. Elvették az emberek hitét, a család elsőbbségének fontosságát, és igyekeztek kiölni minden nemzeti, hazafias érzést. A súlyos megosztottságot okozó pártoskodás, és szintén gazdasági okok miatt maradékországból is nagyobb lett az elvándorlás. E terhek, és az összetartó fonalak elvágásának egyenes következménye az elmúlt évtizedek sok abortusza, és hogy fogyó nemzet lettünk. Látni kell, hogy csak a gazdaság megerősítésével nem fordíthatóak vissza a rossz folyamatok. Amennyiben a magyar lélek nem újul meg bajaiból, marad a megosztottság és önzőségünk miatt lemondunk az elcsatolt területek magyarjairól is, nem lesz feltámadás, elporlunk és mások lakják majd be a Kárpát-medencét.
9. nap. 2020. július 25. (szombat)
A tegnapi szenzációs este után izgalommal vártuk a reggeli indulást, ugyanis Éva (Tádics Éva) megszervezte nekünk, hogy a reggeli indulásunk közösen törtéjen az éppen aznapra a Magyarországi Orthodox Szent Miklós Kápolna parókusa által szervezett-, zarándoklat csoportjával. Reggel fél 7-kor találkoztunk a szigetszentmiklósi Orthodox Kápolnánál (Eklézsia u. 6.), ahol az indulás előtt egy orthodox istentiszteleten is részt vehettünk és áldást kaptunk az út utolsó szakaszára. Jaksa-Ladányi Emma Szigetszentmiklós alpolgármester asszonya tiszteletét tette a zarándokok megáldását célzó reggeli találkozón.
Nagyon érdekes volt a kápolna, a kegytárgyak, az ikonok, a liturgikus elemek. A szertartást követően elindultunk.... A parókus zarándokcsoportja Lórévre, (akik közül, mint megtudtuk, többen jártak már a Magyar Zarándokúton is), mi pedig Budapestre, a lassan véget érő zarándoklatunk végpontjához, a Gellért-hegyi Sziklatemplomhoz.
A Gellért-hegyi Sziklatemplomnál Imre a Magyar Zarándokút szempontjából fontos adminisztrációs, további teendőket leegyeztette, majd a templomban mindannyian elcsendesültünk, egy kicsit befelé fordultunk, és hálát adtunk....
Megköszöntük ezt az utat, az összes nehézségével és áldásával együtt.
EPILÓGUS
Köszönöm, hogy részt vehettem ezen az úton.
Köszönjük azok munkáját, akik a szervezésben, a Magyar Zarándokút ez évi megnyitásában, eszméjének ápolásában segítettek.
Ezen az úton kaptunk kiadós esőket, sártengereket, de napsütést és sok vidám percet is. Csak úgy, mint az életben …. És talán ezen az úton egy-két dolog a helyére került , legalábbis én nagyon bízom benne.
És köszönöm társaim segítségét és barátságát.
A zarándok, tartozzon bármelyik valláshoz is, azzal, hogy elindul, távolodik az otthontól, bizonyos értelemben régi énjétől és gondjaitól. Közeledik a „szenthez”, a „nálánál nagyobbhoz”, s a Vele való találkozásban megtalálja a jobbik énjét. A különböző vallási rítusok és eszközök segítségével megtisztul, föloldozódik, megerősödik. Így indul hazafelé: megerősödve, megváltozott gondolkodásmóddal, s így lehetősége van arra, hogy az otthon gondjait megoldja, önmagát jobban elfogadja.
Budapest, 2020.08.04. dr. Barnáné Károsi Klára, zarándok
