Elkezdődött a „Zarándokok és vándorok programsorozat”

Printer-friendly version

Rumi Imre „A Magyar Zarándokút és az El Camino” című előadásával


Nagyszámú, érdeklődő közönség előtt tartotta meg látványos előadását a Hegyvidéki Kulturális Szalonban 2020. január 24-én Rumi Imre, a Magyar Zarándokút Egyesület elnöke.

A számos képpel, fotóval prezentált előadáson Imre személyes élményeit, tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel az általa többször is megjárt spanyol El Camino-ról, és az El Camino sugallta Magyar Zarándokút létrehozásáról.
A közönség megismerhettea Magyar Zarándokút Egyesület működését,a 10 éves fennállása alatti kiemelkedő eseményeit és a jövőbeni tervekről is informálódhatott.
A zarándoklat és a Magyar Zarándokút iránti érdeklődést mutatja, hogy az előadás befejezését követően jó néhány kérdést fogalmazott meg a hallgatóság.

A „Zarándokok és vándorok programsorozat” 2020. február 21-én (pénteken) 18:00 órakor folytatódik.

 

 

Beküldve: 2020-01-27