A 2020-as év rendkívülinek számított a Magyar Zarándokút életében is. Jubileumi (tízedik) konferenciánkra és évnyitónkra készültünk. Ehhez képest a szokásos tavaszi rendezvényeinket el kellett halasztani.
Évnyitó zarándoklatunk a nyárra tolódott. Július 17-én, pénteken gyülekeztünk Baján az induláshoz. Sokan összejöttünk. Eljött az induláshoz - többek között - örökös zászlós zarándokunk, Schmittné Makray Katalin, Rideg László Bács-Kiskun megye elnöke, Nyitrai Klára Baja város polgármestere, Tetlák Örs Érd Megyei Jogú város alpolgármestere, Preininger Rozália Baja város képviselője, valamint az útnak induló zarándokok. Az évnyitó zarándoklat bajai belvárosi templomtól a budapesti Szikla-templomig tartott (a kitérő-alternatív útvonalon: Bogyiszlón, Hajóson, Császártöltésen, Homokmégyen keresztül). A zarándoklatról szóló beszámolót dr. Barnáné Károsi Klára készítette el, amely a második oldaltól olvasható.
Az évnyitó zarándoklatunk után elhunyt Miháczi János zarándoktársunk, a Magyar Zarándokút „Év Zarándoka”
Búcsú Miháczi Jánostól, „Az Év Zarándokától”
Idei évnyitó zarándoklatunk után, alig több mint egy héttel elhunyt Miháczi János zarándoktársunk.
Hirtelen jött, sokkoló hír hatására megszámlálhatatlan közös zarándok-élmény villan fel emlékeim között. Ezeket most leírni lehetetlen.
János valóban az örökké „úton lévő ember, aki nem feledkezik meg arról, hogy az embernek miután kiűzetett a paradicsomból végig kell mennie a bűn és szabadulás hosszú és gyötrelmes útján, és csak élete végén juthat el a mennyei Jeruzsálembe, hogy ott Istennel és Krisztussal találkozzon”.
A Magyar Zarándokút Egyesület aktív tagjaként dolgozott egy évtizeden keresztül és rendkívül sokat tett az utunk fejlesztéséért. Zarándoklatokat vezetett, itthon és külföldön, közben egykori piarista diákként elmélkedett az életről. A Magyar Zarándokúton kiválasztott kedvenc helyét, János emlékére jelöljük meg.
Isten Veled!
Temetése 2020. augusztus 14-én volt szülőfalujában Szelevényen, amelyen a Magyar Zarándokút Egyesület képviseletében közel tucatnyian vettünk részt.
Kerékpáros útkereső zarándoklatot tartottunk a Tata – Tatabánya – Vértesszőlős – Tarján – Csabdi – Bicske – Egyek - Biatorbágy útvonalon, ahol talán egyszer a Jerusalem Way is vezet majd. A Gerecsén keresztül rendkívül szép utat ismerhettünk meg.
A Magyar Zarándokút megújuló szakaszaival, a vírusjárvány után, 2021-ben is folyamatosan várja a zarándokokat. Aki csak teheti induljon útnak és próbáljuk meg pótolni a 2020-ban elmaradt rendezvényeinket, zarándoklatainkat.
Isten segítsen utadon!
Biatorbágy, 2021. január 1.
Rumi Imre