2015. évi "Szent Imre Zarándoklat"
Dabas - Dunavecse - Soltszentimre - Csengőd - Akasztó - Szelidi-tó - Kalocsa - Fajsz
„Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit. Minden völgy betöltetik, és minden hegy és domb megalacsonyíttatik, és a kanyarok egyenesekké lesznek, és a göröngyök sima úttá.” (Lk. 3, 4-5)
A 2015. évi „Szent Imre zarándoklatot” kettős céllal szerveztük meg. Egyrészt, tavaly Nagyboldogasszony napján adtuk át a fajszi zarándok-szoborcsoportot és már akkor megbeszéltük, hogy hagyományt teremtünk az eseményből és minden évben ellátogatunk a szobrokhoz, a Magyar Zarándokútnak erre a különleges szakrális helyére. Másrészt, kitekintünk a Szent Imre útra, hogy megnézzük miként kapcsolhatnánk össze a két utat. Zarándoklatunk elérte célját. Ezért a beszámolót köszönetnyilvánítással kezdem. Köszönöm mindazoknak az egyházi személyeknek, polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek, zarándoksegítőknek, akik a zarándoklatot felejthetetlenné tették számunkra. Különösen köszönöm zarándoktársaimnak a részvételt, a segítő együttműködést a nehéz pillanatokban.
Az útra induló zarándokok: dr. Barnáné Károsi Klára, Bencs Erzsébet, Békés Katalin, Papp Zsolt, Rumi Imre, Rumi Mónika, Porkoláb Csabáné (Katalin), Tóth Imre, Tokai Lászlóné (Jutka).
1 nap: 2015. augusztus 14. péntek, Dabas-Sári templom – Dunavecse.
A Dabas-Sári templom előtt 13.30 órakor találkoztunk zarándoktársainkkal.A zarándokokat a Sári templomban áldással bocsátotta útjukra Pásztor Győző plébános és Kőszegi Zoltán polgármester. Indulás után rövid időre megálltunk az épülő Zarándokközpontnál és a Szent Jakab szobornál. Dabasi kísérőink, Feldman László és egy kis biciklis csoport, a Borzas-pusztai templomromig kísértek minket, ahonnan jó tempóban, de tikkasztó, közel 40 fokos melegben mentünk egészen Apajig. Első pihenőnket a falu kocsmájában tartottuk meg, ahol a helyiek kicsit elcsodálkoztak terveinken, hogy a legnagyobb melegben közel 200 km-t akarunk megtenni. Dömsödön keresztül kerekeztünk a Tassi Halászcsárdáig. Pihenő közben, Lengyel Erzsébet, a Halászcsárda működtetője mesélt az egyre „szaporodó” zarándokokkal szerzett élményeiről. A fáradó zarándokcsapat egy kicsit hosszúra nyújtotta pihenőjét, így még a Halászcsárdában találkoztunk Tóth József, dunavecsei önkormányzati képviselővel, aki biciklin jött elénk.
Terveinkhez képest két órás késéssel érkeztünk a Dunavecse központjában lévő Petőfi-házhoz, ahol Vörös Sándor polgármester várt minket. Megtekintettük a helytörténeti kiállítást és a főteret, majd együtt mentünk a zarándokszállásra. Áramszünet színesítette programunkat. Gyertyafényes, nagyon bőséges vacsoránál, Kovács Bálintné (Gabi) által készített kitűnő babgulyás fogyasztása közben beszéltük meg a nap eseményeit és viszonylag korán nyugovóra tértünk. Desszertként, Roszik Tamás helyi gazdálkodó dinnyéjét fogyaszthattuk, amelyből még másnapra is maradt.
2. nap: 2015. augusztus 15. szombat, Dunavecse – Solt – Soltszentimre – Csengőd – Akasztó – Szelidi-tó
A nagy melegre tekintettel korán reggel indultunk. Soltig szinte megállás nélkül hajtottunk. Gumiszerviz következett a Hoffman műhelyben, majd a Kurta kocsmában egy hosszabb pihenő. Ez a hely a Tételhegyen régészeti ásatásokat végző régészek törzsi helye. Itt beszélgettünk a terület múltjáról jelentőségéről, az ásatások eredményeiről, a „Nagy-sziget” legendáról. A Szent Imre út és a Magyar Zarándokút integrációjáról. A zarándoklatunk egyik célja volt, hogy megnézzük, miként csatolható a Szent Imre út a Magyar Zarándokút rendszeréhez, melyik útvonalon, milyen szakrális helyeket felfűzve juthatunk el Imre herceg elhalálozásának helyszínére. Kiderült, hogy Solt és Fülöpszállás közötti forgalmas főút biciklis és gyalogos zarándoklatnak sem megfelelő. Másik utat kell keresni. Soltszentimrén, a főtéren Nagy István polgármester fogadott bennünket és mutatta be a települést. A Csonka-toronynál pedig már Lajter Ferenc, Csengőd polgármestere várt bennünket hideg vízzel, és kis pihenő után vitte tovább a kis csapatot Szent Imre útján. Szó szerint vitte, mert a fellazult homokos földúton csak néhányan tudtunk kerékpárral közlekedni.
Közben felhívtam Suhajda Antalt, Akasztó polgármesterét, aki arról tájékoztatott, hogy a Kiskőrös Akasztó közötti kerékpárút ünnepélyes átadása zajlik éppen, így vár minket a Halászcsárdában egy kis halászlére. Az akasztói horgásztó mellett eltöltött pihenő, a halászlével együtt nagyon jól esett a megfáradt zarándoknak. Dabason hozzánk csatlakozó Jutka Akasztón nevelkedett, így nem hagyhattuk ki a délutáni sziesztát unokahúga kertjében, közben dr. Barnáné Károsi Klára töredékeket olvasott fel Dr. Papp Lajos professzor úr könyvéből. Innen földúton, az Őrjeg nevű mocsáron át vágtunk neki a Szelidre vezető útnak. A kiszáradt mocsár közepén az út elfogyott, néhány kilométeren át tolni kellett a bicikliket a kiszáradt szikes pusztaságban. Estefelé érkeztünk meg a Szelidi-tóhoz, ahol a fürdőzés után terített asztal várt minket a zarándokszálláson. Az előző napihoz hasonlóan kitűnő babgulyást kaptunk, palacsintával és egyéb süteményekkel Cserhátiné Kovács Edittől és Csepeli Ildikótól. Néhány zarándoktársunk még ismerkedett a Szelidi-tó éjszakai látványával, de többen azonnal nyugovóra tértünk.
3. nap: 2015. augusztus 16. vasárnap, Szelidi-tó – Kalocsa – Fajsz Zarándok-szoborcsoport
Az éjszakai zápor frissülést hozott, így reggel szinte megállás nélkül tettük meg az utat Kalocsáig. Első pihenőnket a kalocsai zarándok kagyló szobornál tartottuk. A fő utcán, egy vendéglő teraszán dr. Kiss Hajnalka zarándoksegítő, kalocsai zarándoktársainkkal várt minket. Beszélgetés és pihenés közben a Nap ismét egyre melegebben kezdet sütni és mire elhagytuk Kalocsát, már megint a nyári kánikula közepén találtuk magunkat. A Duna-parti töltésen tekertünk a fajszi zarándokszállásig, majd Berta Zsolt polgármesterrel és a helyi kísérőinkkel együtt tettük meg az utolsó szakaszt a Szent László hídig. A zarándok-szoborcsoportnál Bogyiszló önkormányzati delegációja várt minket, Görbe Ferencné (Éva), alpolgármester vezetésével és váltottunk néhány szót arról, hogy Bogyiszlónak mindenképpen a Magyar Zarándokút települései között van a helye. A befejezés, búcsú mindig nehéz, így közös imával fejeztük be programunkat és indultunk haza.
Öt évvel a Magyar Zarándokút megnyitása óta nagyon jó érzés rendszeresen megtapasztalni, hogy az érintett települések érdeklődése az út iránt nem csökkent, sőt a térségben lévő települések rendre kifejezik csatlakozási szándékukat, hogy ők is részesei lehessenek a kialakult zarándokúti rendszernek.
A Magyar Zarándokút mellett élők kedvessége, vendégszeretete pedig töretlen, továbbra is megható. A vándorokban pedig tovább erősödik a gondolat – „az út folytatódik”, utunkat folytatni kell a Magyar Zarándokúton.
Érd, 2015. augusztus 17.
Rumi Imre
