Négyezerből kettő, egyenlő ötszáz
A Magyar Zarándokút belülről
4000 hét egy átlagemberi élethossz, abból én két hetet a Magyar Zarándokút végigjárására fordítottam, kis toldással a mohácsi csatamezőig 500 km-en keresztül. Gps, okostelefon, welness szálló, spinning és természetesen pléh doboz (autó) nélkül. Ha így indul neki az ember egy útnak, hogy kizár minden talmi, álságosan kényelmet, biztonságot, média sablon életformát nyújtó, megcsontosodott kényszercselekvést, akkor történhet valami „csoda”. Létrejöhet „saját” maga és a teremtett világ, természetes egysége. A klasszikus lakatlan sziget szindróma, ahol mindenki önmagát adja, és nem kell, a közösségnek szóló maszkot felvennie. (Persze én is lejjebb húztam a fejem búbján lévő sapkámat, ha faluba értem, mert mit szólnak az emberek, ha így látnak. Igaz így egyből beleizzadtam, de a látszat…) Ebben az időszakban a mai dekadens, az egyén minden pillanatát kontrolláló és irányító globál ömleny, semmilyen módon nem tudott rám hatni. Képzeljék el, ha ezt évente minden ember, legalább egyszer megtenné. Sok minden összeomlana és a szép rózsaszín máz, erősen repedezne.
Miért indultam el, miért induljon el Ön? – Nem vagyok intézményileg vallásos, de hívő embernek tartom magam. Azért érthetetlen számomra a vallások, felekezetek közötti, sokszor durva ellentét, mert egy kicsit is értelmes ember nem képzelheti, hogy egy világnak, több eredője, ergo Teremtője lehet. Egy lehetséges és a különbség, csak a születés helyének, hagyományaiban lehet. Kell lenni egy ős, teremtőerőnek, egy örökemberinek, mert a profán ember nem képes, világot létrehozni. Nézzenek körül, hogy az „egyszerű” ember mire „képes” a talmiért. Elég, ha a politikumra gondolnak, oldaltól függetlenül. Amíg a tárgyak csillogása eltakarja a napot, addig az emberek között sötétség honol. Próbáljunk meg együtt, kis foltokat kaparni, ahol áttörhet a fény.
A Magyar Zarándokút, egy tematikus út. Vannak borutak, vártúrák, s egyebek. Ezek mind gyöngysorok, melyek gyöngyszemeket kötnek össze. Aki ezeken elindul, legalább addig az ideig egy közösség tagjának érezheti magát. Korosztályonként, habitusonként, életmód szerint, stb. lehet indíttatás. Huszonévesen valószínűleg engem is, mint teljesítmény vonzott volna az 500 km gyaloglás pihenőnap nélkül. Ezt a kényszert idővel, jó esetben kinövi az ember. Én magamnak, önismereti zarándoklatként határoztam meg az utam. Az élményeket leírni nem, csak átélni lehet igazán. Nagyon „divatos” manapság a Camino, mely tényleg egyetemes keresztény zarándokút és életre szóló élmény lehet. DE itt van nekünk a sajátunk, Esztergomtól a Pilisen át, az alföldi rónaságon keresztül a Mecsek gerincein leereszkedve, végig a Duna kíséretében Máriagyűdig. A nagy testvér a Mária-út, Mariazelltől Csíksomlyóig 1400 km, s hozzávetőlegesen 60 gyalognapot igényel. A két út gyakran összefut, engem többször segített ki a Mária-út jelzése az M, amikor saját jelem hiányában elbizonytalanodtam. A zarándok mindig érdeklődjön, mert a helyi jobban ismeri az utat, ráadásul többnyire örömmel megnyílik. Én számtalan pásztorral, traktoristával, szerzetessel, és falusi járókelővel kerültem kapcsolatba, nem beszélve a szállásadókkal éjjelig tartó kvaterkázásokról. A földmíves ember a csillagok ismeretétől a munka és egyéb eszközök készítésen át az életet adó növény és állatvilág, az öngyógyítás ismeretéig és szeretetéig mindent tudott. Például a kukoricának a termését, vagy maga, vagy az állatai takarmányozására fordította, a csuhéból lábtörlőt, tároló edényt, játékot készített a botját, torzsáját elégette, melegedett általa. Az Alföldön találkoztam néhány e kihalófélben lévő emberrel. (Míg a mai világ, globális szlogenje: „dobd el holnap, s még ma vegyél másikat, nehogy lemaradj”, de senkinek nem jut eszébe feltenni a kérdést, hogy MIRŐL? Az önellátó egyén, természetesen nem felel meg a multikultinak, s ezért eltüntette. Számukra egyetlen lényeges cél létezik, hogy az emberiség hangyabolya, legyen teljesen kiszolgáltatott, s ezt a legdíszesebb csomagolású pirulában, még örömmel is nyelje le! Szegények ott fent, egyet felejtenek el, hogy ők is a hangyaboly tagjai). Ezzel szemben mihez értünk mi, engem is beleértve, bizony nem máshoz, mint a szócsépléshez, papírtologatáshoz, s ha kihúzzák a dugót a konnektorból, életképtelenné válunk, s ezt hívjuk, inkább hívják, fejlődésnek. Persze csak nézőpont kérdése, mert a mélytengeri búvárnak a minél mélyebbre merülés a fejlődés!
A Magyar Zarándokút főútvonala, „tévedések” nélkül 430 km, az alternatív útvonalakkal együtt 600 km. Kiépített zarándokszállások láncolata áll rendelkezésre 20-30 km-enként, 1000-2500 Ft-os áron. Én csak novemberben értem rá, s így szezonon kívül, pár helyen alternatív szállás után kellett néznem. A legdrágább 4000 Ft volt. Két helyen használtam a hálózsákom, máshol nem volt rá szükség. Én 15 nap alatt értem végig + két laza nap Mohácsig, Villányon át, ezt már egy jó barátom társaságában. Ez eltévedésekkel együtt, napi harminc kilométeres átlagot jelentett, de megoldható akár szűk 20 km-es átlaggal is, mert ilyen sűrűséggel is vannak szálláshelyek. Részletek a Magyar Zarándokút honlapján megtalálhatóak. Az ideális időszak áprilistól júniusig és szeptembertől októberig tart. Én azt javaslom, ha tehetik és tudják, egyénileg menjenek, és lehetőleg egyben járják végig. Természetesen lehet darabokban is, de az nem adhatja meg az igazi élményt az igazi, testi-lelki szabadságot. A hátizsák ne legyen több vízzel együtt sem, nyolc kg-nál, a túrabot a hegyekben jól jöhet.
Visszatérve a kezdő gondolatra a 4000 hétre. Önök szerint hány hetünket töltjük értelmesen ebből a 4000-ből? Az első 1000-1500-at kihagyhatjuk, mert az a felhőtlen gyermekkor, majd az azt követő kereső idétlenség, szinte tőlünk független korszaka, mely jó esetben kinőhető. Az utána következő 2-2500 hetet kellene jól beosztanunk. Az út közepén már az értelmesebbje elgondolkodik, de a végén mindenki. A média ereje, s a mögötte álló gazdasági hatalom, s az őket kiszolgáló politikum, közösségileg nem, csak egyénileg (családban) negligálható, bármilyen paradoxonnak tűnik e kijelentésem. Sok egyéni erő, ütőképesebb, mint bármely közösség, ahol mindig van ellenerő. Azt kívánom mindnyájuknak, hogy az út végén elégedettek legyenek.
„Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak
úgy érzem én, barátom, hogy a porban
lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégiscsak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.”
Kosztolányi
Legyenek Önök is a vendégei!
Jó utat, Isten áldja Mindnyájukat!
Szelestey P. Attila zarándok Veszprém-Ják
2016 november 5-21.
FÉNYKÉPALBUM: https://goo.gl/photos/56UNASisxYJVh4j39
