Rövid történet

Nyomtatóbarát változat

Az Országházban 2010. november 25-én megalakult a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás. A huszonnégy önkormányzat alapításával létrejött társulás fő célja, hogy a spanyolországi El Camino mintájára, a Magyar Zarándokút Egyesületet segítve létrehozzák az Esztergomtól Máriagyűdig tartó, mintegy 431 kilométer hosszú Magyar Zarándokutat.

Az alakuló ülésen Rumi Imre, a Magyar Zarándokút Egyesület elnöke bevezetőjében elmondta, hogy Magyarországon példátlan ez az összefogás. Az alapító önkormányzatok 5 megyéből és a fővárosból érkeztek. Ilyen hosszan elnyúló területi kiterjedésű közös fejlesztési cél érdekében eddig még nem társultak települések hazánkban.

Az ünnepélyes alakuló ülésre több egyházmegyei, megyei önkormányzati és később kapcsolódni kívánó települési vezető jelenlétében került sor.

A társulás alapító tagjait képviselő polgármesterek a Társulási Tanács elnökének egyhangúlag Kőszegi Zoltánt, Dabas város polgármesterét, országgyűlési képviselőt választották meg. Mellette három elnökhelyettest bíztak meg: Pokorni Zoltánt, Budapest XII. kerület, Török Ferencet, Kalocsa, valamint dr. Bíró Ferencet, Pécsvárad polgármesterét. Az alakuló ülésen zárszót mondott dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki kifejezte egyetértését a zarándokút létesítésével, és annak társadalmi fontosságát hangsúlyozta.