A zarándoklatok reneszánszának okairól, az Esztergom-Máriagyűd közötti 431 km-es útvonalon szerzett élményekről, fizikai és lelki megpróbáltatásokról, tájakról, településekről, gyakorlatias tudnivalókról és a zarándokút közösségi értékeiről egyaránt szó esett a RegioFilm "A magyar El Camino" című filmjének bemutatóján Budapesten, a Polgárok Házában.
MEGHÍVÓ
Ezúton, tisztelettel meghívom Önt a VI. Magyar Zarándokút Konferenciára
Helyszín: Dabas-Sári Zarándok- és Kulturális Központ nagyterme (Dabas, Mánteleki út 8.)
Időpont: 2016. március 18. (péntek) 10.15
Kedves Zarándokfogadók és Zarándokok!
„A MAGYAR EL CAMINO"
A POLGÁROK HÁZÁBAN
Borban az igazság! – Bor és önismereti túrasorozat 2016 a Magyar Zarándokút szakaszainak érintésével
„Ha valaki azt képzeli, hogy Isten nélkül is meg tudja oldani az életét, hogy céljai elérése majd boldogítja, nagyon téved. A boldogság nem függ a sikerességtől…”
A Magyar Zarándokútról készült dokumentumfilmet is bemutatják a magyar filmek seregszemléjén. A március 1-6. között immár második alkalommal megrendezésre kerülő filmünnepre, a Magyar Filmétre 251 alkotást neveztek, a zsűri a versenyfilmek közé válogatta be az Esztergom-Máriagyűd közötti zarándokút szakrális, kulturális, történelmi értékeit és a zarándokok belső, lelki útjait bemutató filmet, amelyet tavaly a Duna World sugárzott. A RegioFilm Stúdió 100 perces dokumentumfilmjének 2.
M e g h í v ó
A Magyar Zarándokút gyöngyszemei
címmel
M a j o r c s i c s G á b o r
a 2015. év zarándoka
„Ha valaki keresi az Isten akaratát, akkor megtalálja”
út közben a cél felé…..…
Isten zsámolyán
Pillanatképek a Magyar Zarándokútról
Esztergomtól Máriagyűdig
Supka Éva fotóiból
A kiállítást megnyitja Rideg László a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke
A Magyar Kultúra napjának előestéjén, január 21-én 18 órakor,
a kiskőrösi művelődési házban egy különleges, filmvetítéssel, élménybeszámolóval egybekötött fotókiállítás.
A Magyar Zarándokút Egyesület 2015. december 17-én megtartotta az utolsó ez évi budapesti rendezvényét az Összefogás Újbudáért Egyesület klubhelyiségében.
KEDVES ZARÁNDOKTÁRSAIM,
NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK
A MAGYAR ZARÁNDOKÚT LEGÚJABB LÉTESÍTMÉNYÉNEK, A DABASI ZARÁNDOKKÖZPONTNAK A KÉPÉVEL.












