SÁTORBAN A MAGYAR ZARÁNDOKÚTRÓL
Hívők, érdeklődők sokaságát vonzották a Kattárs, azaz a IV. Katolikus Társadalmi Napok eseményei a budapesti belvárosba. Szeptember 16-17-én sátortábor épült a Március 15. téren, ahol egyházi szociális intézmények és civil szervezetek mutatták be tevékenységüket. A szomszédos Hittudományi Egyetem konferenciák, kiállítások, a Nagyboldogasszony főplébánia-templom a szentmisék mellett hangversenyek színhelye is volt.
Kedves Zarándoktársaim!
Értesítelek benneteket, hogy a MAGYAR ZARÁNDOKÚT EGYESÜLET, 2016. szeptember 16-án (pénteken) 11.00 órától 19.00 óráig, 2016. szeptember 17-én (szombaton) pedig 10 órától 19.30 óráig, Budapesten a Március 15-e téren, a 24. számú standon (sátorban) részt vesz a KATTÁRS rendezvényen.
A sátorban ügyeletet tart és a zarándokút iránt érdeklődőknek tájékoztatást ad: pénteken Szabó László és Rumi Imre, szombaton pedig dr. Barnáné Károsi Klára.
Tisztelettel Meghívja Önt a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár TUDÁSKLUB c. sorozatának következő előadására.
Időpont: 2016.09.22. (csütörtök) 16:30 óra
Helye: Kamaraterem (Szent István király út 2-4.)
DR. KISS HAJNALKA ZARÁNDOKÚTJA
ELŐADÓ: SUPKA ÉVA ZARÁNDOKTÁRS
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A MAGYAR ZARÁNDOKÚT EGYESÜLET ÉS A REGIOFILM STÚDIÓ BEMUTATJA
A MAGYAR EL CAMINO
című dokumentumfilmjét.
Magyar Zarándokút:
Esztergomtól Máriagyűdig, Balatontól a Dunáig a kettős kereszt nyomában.
2016. szeptember 17-én 18 órakor
a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) rendezvényen.
(1056, Budapest, Március 15. tér)
A Magyar Zarándokút Egyesület zarándoklatot szervez a felújított ludasszállási kápolnához
Dátum: 2016. szeptember 3. (szombat)
Indulás: Kalocsa buszpályaudvarról 7.50-kor induló busszal Alsóerek nevű településrészig, onnan pedig kb. 2 km gyaloglás a kápolnáig.
Szelidről gyalog 7.20 órakor, kb. 8 km gyaloglás a kápolnáig.
Visszaérkezés tervezett időpontja: a hangulattól és az időjárástól függően kb. 20,00 óra
Program:
(elhangzott 2016. július 9-én Kalocsán)
Édes Hajnalka!
2016. június 13-án csoda történt!
Ezt a csodát mindannyian megélhették, akik ezen a napon tartott szentség imádáson, fatimai misén részt vettek Hercegszántón!
Mi, akik a Magyar Zarándok Egyesület tagjai, zarándok segítők egy beteg társunk megsegítésért imádkoztunk, különösképpen megéltük ezt a csodát!
A Hegyvidéki Napok főzőversenyén a Magyar Zarándokút Egyesület szakácsai a legjobb marketinges csapat díjban részesültek.
A csapat tagjai: Papp Zsolt László, Miháczi János, Csepeli Ildikó, Cserhátiné Kovács Edit, Rumi Imre.
A marketing munkában részt vettek még Békés Katalin és dr. Barnáné Károsi Klára Egyesületi tagok, akik a Hegyvidéki Zarándok Iroda munkatársaival mutatták be a zarándokutat az érdeklődőknek.
Egy június 11-én útnak induló zarándok naponta megosztja élményit, tapasztalatait a zarándokútról blogbejegyzések formájában. A blog az alábbi linken követhető:
A június 11-12-én megrendezésre kerülő Hegyvidéki Napokon a Magyar Zarándokút is bemutatásra kerül. Egyesületi tagok és a zarándokiroda munkatársai fognak információkat nyújtani az érdeklődőknek, szombaton és vasárnap 10-18 óráig.
2016. június 13-án (hétfőn) zarándoklatot tartunk Hercegszántóra a Mária szoborhoz.
Program: Utazás egyénileg. Találkozás a Mária szobornál 15.00 óra és 17.00 óra között.
17.00 órakor szentmise, utána séta a Mária forráshoz és közös ima, dr. Kiss Hajnalka zarándoktársunk gyógyulásáért.
Hazautazás egyénileg.
Mindenkit szeretettel várunk!














