Elhunyt Szitnyai Jenő

Nyomtatóbarát változat

Életének 71. évében rövid betegség után elhunyt Szitnyai Jenő újságíró

Szitnyai Jenő pályáját a Pest Megyei Hírlapnál kezdte, majd a Magyar Rádió munkatársa lett. A hazai sajtó első szolgáltató szerkesztőségének, és a több mint három évtizede hallható Napközben műsornak alapító tagja. Riportösszeállításai, helyszíni élő adási műfajteremtőnek számítottak a rádióban.

2002-től a Duna TV Határon túli szerkesztőségének vezetője volt, majd a következő években vidéki televíziós vállalkozások alapítója, főszerkesztője, intézmények volt.
Élete során több mint száz dokumentumfilmet, filmsorozatot készített, egyebek mellett zarándokutakat örökített meg és horvát nemzetiségi műsorokat hozott létre. 1991-ben megkapta a Petőfi Sándor Sajtószabadság Díjat, 2003-ban pedig a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét.
Éveken keresztül a Magyar Zarándokút médiaszakértői feladatait is ellátta.

Beküldve: 2017-06-13
  • Magyar
  • English

Bejelentkezés

Általános bejelentkezés:
Facebook bejelentkezés:

Hírlevél

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

1 %

Magyar zarándokutak