Évzáró konferencia Ráckevén

Nyomtatóbarát változat

A Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás és a Magyar Zarándokút Egyesület évzáró konferenciája került megrendezésre 2017. december 1-én Ráckevén, a már karácsonyi ünnepi díszbe öltözött városban. 
Ezen a kora téli eseményen, - mely a zarándoklatok szempontjából már az év végét, az összegzések időszakát jelentik -, örömmel és várakozással gyűltünk össze, szinte az ország minden tájáról.

A rendezvényt Szadai József, Ráckeve polgármestere nyitotta meg, majd Schmittné Makray Katalin, örökös zászlós zarándok, valamint Szabó László elnökségi tag, átadták a 2017. évi „Év zarándoka” c. díjat. Ez évben ezzel az elismeréssel Szarka Ferenc szigetbecsei zarándoktársunknak, zarándoksegítőnknek a zarándokok érdekében, célhoz érésében tett kimagasló, áldozatkész munkáját ismerték el, további jó egészséget, sok sikert és élményt kívánva. Feri bácsi meglepődve, meghatottan és elérzékenyülve vette át a díjat. 
Kőszegi Zoltán a társulás elnökének bevezető szavai után Rumi Imre, a Magyar Zarándokút Egyesület elnöke tartotta meg összefoglaló előadását az elmúlt évben lezajlott és a jövőben tervezett főbb eseményekről.
Ezt követőn tartotta meg Gyuri, - Szesztai György, a Magyar Zarándokút Egyesület elnökségi tagja ., a „Delegáció Santiago de Compostelába” . c. előadását, melyet már mindannyian nagyon vártunk. Ki azért, mert részt vett a spanyolországi úton, ki azért mert nem...Szenzációs előadásnak lehettünk részesei! Mi (is), akik nem voltunk ott az úton, lenyűgözve néztük az ÚT képeit, látnivalóit, műemlékeit, nevezetességeit, és hallgattuk az ezekhez kapcsolódó történelmet, történeket, tudnivalókat, anekdotákat. Remélem, hogy egyszer, valamikor mi is eljutunk.... Köszönjük szépen ezt a nagyon színvonalas, tartalmas előadást. 
A konferencia zárásaként megcsodáltuk az ünnepi díszbe öltözött Ráckevét, ahol a város lakóival együtt köszönthettük az adventi ünnepek megnyitását. 
Másnap a konferencián részt vett zarándokok többsége Majorcsics Gábor vezetésével „évzáró zarándoklatként” Ráckevéről gyalogosan elzarándokoltak Tassig. A nagyon kellemes, enyhén hideg időben mindenki jókedvűen, vidáman érkezett meg Tassra, majd onnan ki - ki, már haza.
Ez a zarándok konferencia is, - a többivel együtt -, mindannyiunk számára egy szép emlékké változott. 
Reméljük, hogy tavasszal mindenkivel, - azokkal is, akik most nem tudtak eljönni -, megint találkozunk.

dr. Barnáné Károsi Klára

KÉPGALÉRIA: http://magyarzarandokut.hu/evzaro-rackeve-beszamolo-2017-kepgaleria

Beküldve: 2017-12-10
  • Magyar
  • English

Bejelentkezés

Általános bejelentkezés:
Facebook bejelentkezés:

Hírlevél

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

1 %

Magyar zarándokutak