Beszámoló az évzáró zarándoklatról

Nyomtatóbarát változat

Évzáró után évnyitó előtt

Idei évnyitónk előtt talán érdemes egy kicsit visszaemlékezni a tavalyi év végére is. Izsák Ibolya zarándoktársunk beszámolóját olvashatjátok, amellyel talán felkeltjük az érdeklődést az idei évre is. Mindenkit szeretettel várunk a 2019-es rendezvényeinken is.

Rumi Imre

Évzáró zarándoklat Nagykovácsi – Páty – Biatorbágy

„A türelem nem csak a várni tudás képességét jelenti, hanem azt is, hogy képes vagy jó szívvel várni.”

Zarándok társaimmal állunk Biatorbágy vasútállomáson, várjuk a vonatot és arról beszélünk, hogy már nem is emlékezünk, hogy mi indított bennünket akkor, hogy elinduljunk az első zarándokutunkra, amit a Magyar Zarándokúton tettünk meg.

Hazaérkeztem, nyitom házunk kapuját és megszólal kis falum harangja, déli harangszó, igen most már tudom, hogy ki hívott az útra.

Az uszodás társaimnak is örömmel újságoltam, hogy 2018. november 23. napján évzáró zarándoklatra megyek. Indulás előtti nap reggelén, Zsuzsa egy kis flaskát hozott nekem, hogy az úton talán hasznát veszem. Boldogan vettem át a fém, 2,5 cl űrtartalmú kedvességet és eszembe jutott, hogy nem sokkal előtte egy másik uszodás társamtól a gonddal őrzött finom évjáratú pálinkájából kaptam a másik kedvességet. Számomra ez annyit jelent, velem vannak ők is az úton. Elérkezett az indulás hajnala, a majdnem három óra hosszú autóbuszos út hamar elszaladt és Budapest felhős, szemerkélő esős idővel fogadott, majd az eső hamar elmúlt, amit most egy üdvözlésnek vettem. Következő célállomás Hűvösvölgy és rájöttem nem is olyan hűvös ez a völgy, mikor leszálltam a villamosról és mosolygós arcok fogadtak, Edit és Ildi személyében. Már régen találkoztunk és akadt mondanivaló a Nagykovácsiba tartó buszon, megérkeztünk és a Nagyboldogasszony templom előtt harangszó fogadott bennünket.Kis várakozást követően sorban üdvözölhettük többi zarándok társainkat is. Majd az útra Miháczi János általidézett lelki gondolatok indítottak bennünket (Coelho: A fény harcosa), mely út a Nagy-Kopasz hegyig mindig fölfele vezetett.Az idő kedvezett nekünk, a kissé ködös, párás időben is jól haladtunk, volt aki egyedül, voltak akik pár szót váltottak az őszi erdőben. A természet mennyi mindenre tanít, láthattad, ahogy lassan levált az ágról egy-egy levél és kerengve lehullt a földre. Az út, amin haladsz mindig ad, most a nyirkos idő ellenére megizzasztott bennünket, mire felértünk a Nagy-Kopasz kilátóhoz, mely Páty, Telki és Nagykovácsi határában emelkedik.A vasbeton szerkezetre épített, vörösfenyő fából készült emeleteken 100 lépcsőfok vitt fel a magasba, ahol tiszta időben körpanoráma nyílik a környékre. Most az is örömet jelentett, hogy a kilátó lépcsői kényelmes járást tettek lehetővé és leérve mindenki elővette az otthonról hozott kis falatkákat. Miháczi János most is talált számunkra léleképítő gondolatot Coelho-tól, mely újult erővel vitt tovább bennünket és a Nagy-Kopasz hegynél már a köd mögül halvány fénnyel, de ránk mosolygott a napsugár. Még az út felénél vagyunk, de már tudom, hogy az „út” mindig ad, mindig vannak találkozások, most Pátyról elénk jöttek az alpolgármester és egy képviselő társa, üdvözölni kis csapatunkat és tőlük bővebb tájékoztatást kaptunk a környékről. Innen az utunk lefele vitt, de a zarándokok lelkesedése fölfele, ahogy közeledtünk Páty községhez. A települést a csendes, békés környezetben található pincesoron keresztül értük el. A pincék többsége rendezett és kellemes környezetet biztosít az emberek számára, ahol a hétköznapok gondjait kicsit felejthetikegy-egy pohár jó bor mellett és elsősorban, hogy beszélgethetnek egymással. Erről tanúskodnak a pincék előtt található padok és főző,- sütő helyek. A polgármesteri hivatalban, a Magyarok Szövetsége által készített szeretett vendégségben részesültünk, zsíros kenyér, finom forró teával és kávéval. Kis pihenő után a református templomot néztük meg, ahonnan alpolgármester úr imával indított útra bennünket, és ahogy kiléptünk az épületből, hogy induljunk tovább Biatorbágyra, megszólalt a templom harangja. Most is jó érzéssel fogadtam ezt a „búcsú hangot”, valahogy a Hunyadiakra gondoltam. Egy órás gyaloglást követően megérkeztünk Biatorbágyra, ahol a Közösségi Házban fogadták a zarándokokat és megint valahol harangoznak. Az évzáró rendezvényen Biatorbágy polgármestere, Tarjáni István köszöntötte a zarándokokat és a vendégeket. Itt került sor az „Az évzarándoka – 2018.” díj átadására, melyet Schmittné Makray Katalin örökös zászlós zarándok adott át Tóth Péter Lórántnak. Most ez a díj a legjobb helyre került, hisz Péter megtett útjait figyelemmel kísérhettük egész évben, ahol a Magyar Zarándokutat járva tartotta előadásait. Körünkben köszönthettünk két kedves személyt, a KEMENES cukrászat tulajdonosait, akik pogácsát és zarándok tortát készítettek a megjelenteknek, melyben érezhettük a számunkra adott szeretetet. Miháczi János által Máray Sándor Füveskönyvéből hallhattunk ismét gondolatokat majd Ady Endre: Békesség ünnepén című verse következett.A Magyar Zarándokút gyöngyszemei közül, most Vörös Sándor polgármester Dunavecsét mutatta be, előadását hallgatva szinte ott jártunk már a helyszíneken, a történelem és a jelen kövein haladva. Az évzáró ünnepélyen elhangzottak építően hatottak, kiemelve Dóczy Péter és Tóth Péter Lóránt gondolatait és ízelítőt kaptunk a Jerusalem Wayról Szesztai György egyesületi tagtól. Biatorbágy város vendégszeretete is az odafigyelésről tanúskodott, a szállításunk, az ünnepi vacsora és hogy másnap reggel ott ébredhettünk. A biatorbágyi völgyhidat többször láttuk és öröm számunkra, hogy a tervek alapján azon keresztül vezet majd a Balaton – Biatorbágy kerékpárút. Reggel többen vonattal indultunk haza, Kelenföldig még együtt és az elköszönés kicsit szomorkás érzésével, de tudom Biatorbágy szeretettel várja a zarándokokat, a turistákat, az embereket. Itthon, ahogy nyitom a kapunkat megszólal a déli harangszó, mennyi ajándékot kaptam, nekem ez az út már mind Advent.      

Izsák Ibolya

Beküldve: 2019-03-12