Esőben, hóban(!), néha szemben a széllel - mégis vidáman

Nyomtatóbarát változat

Évnyitó zarándoklat 2017

Már többször mentem végig a Magyar Zarándokúton, és jó párszor néhány szakaszán, mindig egyedül. Három évvel ez előtt voltam elősz
ör csoporttal az Úton, majd a Caminón és Olaszországban is megtapasztaltam, milyen másokkal közösen gyalogolni.
Azóta az érdekel, hogy pár ismeretlen ember néhány nap alatt vajon csapatot alkot-e, és hogyan.

Biatorbágyon a Szily kápolnánál találkoztak az indulók, kerékpárosok és a gyaloglók. Rumi Imre innen indult Santiago-ba, ránk sokkal rövidebb út várt. Ima után „örökös zarándokunk”, Makray Katalin adta át a zászlót Benkő Péter színművésznek, aki viszont közelgő műtétje miatt nem tudta vállalni a gyaloglást.
Pár km után a biciklisek elváltak, hogy csatlakozhassanak hozzájuk a határig a többiek.
Mi öten indultunk az útnak, hárman abszolút kezdők ( Jutka, Monika és Zsolt), de a negyedik  társunk (Zoli) is csak tavaly gyalogolt az évnyitón. Kényelmes sétán (bár pihenő hely nem nagyon volt) délután értünk Szigetszentmiklósra, ahol Marikáék a szokott kedvességgel (és vacsorával) vártak minket.
Az igazi út másnap kezdődött: elhagyva a városi zajokat, Dabas felé vettük az irányt.

Délutánra jelentkezett először a fáradtság, de az elénk jövő dabasiak ezt feledtették – köszönhető többek között az örökifjú Éva (néni) pogácsájának és teájának! Este a vacsora – sári rétesekkel! - után senkit sem kellett altatni...
Másnap az „újoncok” kaptak egy kis könnyítést. Rózsa egy napra csatlakozott, és a leghosszabb, végül is 40 km-es szakaszt sikerült teljesíteni, és nem is nagyon későn értünk Szigetbecsére, ahol szintén kedves fogadtatás, vacsora és meleg szállás várt ránk. Akkor még nem tudtuk, mennyire jelentős ez...
Korán reggel, amikor felébredtem, és kinéztem az ablakon, havazott! Nem hittem a szememnek, de amikor elhúztam a függönyt, ugyanazt láttam... Dunavecséről voltak csatlakozók, de a Tassi zsilipig  tartó 15 km-es út „feledhetetlen” volt: hó, jeges szél, átázás.. Tassnál igénybe vettük az önkormányzati kocsit, és 10 km-t azzal tettünk meg, utána a maradék 5-öt gyalog, míg a csatlakozók végig gyalog mentek a töltésen Dunavecséig. (Ha biztosak vagyunk abban, hogy nincs nagy sár és vizes fű, nekiindultunk volna, de gondolnunk kellett a folytatásra is..) A vacsora után pihenés, szárítgatás...
Másnap reggel „csak” eső és szél,  a folytatásra pedig csatlakozott hozzánk Judit, aki már volt a Magyar Zarándokúton is, de most hiányzó szakaszokat pótolt. Később Béla is utolért bennünket, aki csak egy napot vállalt.„Pihentető” napunk volt, csak Soltig mentünk az esőben, azt is végig aszfalton. Hiába a hideg, a meleg szálláson a jókedv, és sok nevetés volt a jellemző, sőt még arra is voltak vállalkozók, hogy bemenjenek a településre bevásárolni (+8 km..)!
Egy mondás szerint, ha szeretnél gyönyörködni a szivárványban, el kell viselned az esőt.

Másnap már csak a szél fújt, és bár nem láttunk szivárványt, ezt a kis változást is nagyra értékeltük! Solton Katalinék meghívtak bennünket reggelire, és utána már könnyebb volt a gyaloglás is. A sok eső után nem mentünk fel a töltésre, hanem a kerékpárúton folytattuk az utat, egészen Szelidig. Ott vacsorát főztem, amit kiegészített Márti, aki Homokmégyről hozott finom sajtokat, és maga sütötte palacsintát! Este a kályha melegénél jót beszélgettünk.
Másnap az aszfalton indultunk Kalocsára. Kis kerülő volt, de később kiderült, hogy a földút nagyon „fogós” lett volna... Kalocsára érve kicsit elkeveredtünk ( megvolt a „szokásos” eltévedésem!), de végül eljutottunk a felújított székesegyházig, ahol a kalocsai zarándokok szerveztek számunkra egy templomlátogatást! Ildikó csatlakozott hozzánk, és egy rövid pihenő után délután már Fajszon voltunk.

Nekem addig tartott az út, haza kellett utaznom, és az utolsó napra Majorcsics Gábor vette át a kis csapatot Bajáig.

Visszatérve a bevezetőben feltett k
érdésre: azt gondolom, hogy egy jó csapat született! Egy később csatlakozó pl. nem hitte el, hogy csak az indulásnál találkoztunk, és korábban nem ismertük egymást. Ahhoz, hogy ez ilyen legyen, kellett a közös cél, a néha kemény próbatétel útközben, és természetesen sok-sok tolerancia a többiek felé..
Zárásként egy újabb mondás:
„A buta ember távol keresi a boldogságot, az okos megtalálja a saját talpa alatt!”
Reménykedem, hogy ez így sikerült, senkinek nem ment el a kedve, és új emberekkel gyarapodott a Magyar Zarándokutat kedvelők tábora!

(A képeket Varga Zoltán készítette, ezért nem szerepel egyiken sem!)

                                                                                                   Miháczi János

KÉPGALÉRIA: http://magyarzarandokut.hu/gyalogos-nyitozarandoklat-2017-kepgaleria

 

 

 

 

Beküldve: 2017-05-02
  • Magyar
  • English

Bejelentkezés

Általános bejelentkezés:
Facebook bejelentkezés:

Hírlevél

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

1 %

Magyar zarándokutak