Meghívó Benes Andrea előadására

Nyomtatóbarát változat

„ Csak az ÚT a miénk, meg a hajnal, nap, szél, esős határ, őrtűz és csillagok, álom, s az ÚT, mely egyre vár…” Masefield

A Kós Károly-díjas Magyar Zarándokút Egyesület és az Összefogás Újbudáért Egyesület

tisztelettel és szeretettel várja a zarándoklatok és a lelki-testi egészség iránt érdeklődőket, 

Benes Andrea
pszichológus-természetgyógyász 

„Lelki zarándokút Önmagunkhoz ” című előadására. 

Aki fizikailag zarándokútra indul, az egy belső utat is bejár: és ez az út mindig az önismerethez, önmagunk jobb megértéséhez vezet.Megtapasztalhatjuk, hogy mindig önmagunktól függ, hogy hogyan élünk meg egy helyzetet. Ha az eseményekre nem is mindig lehetünk hatással, azt a döntést senki nem veheti el tőlünk, hogy mit kezdünk a kész helyzettel. Tőlünk fog függeni, hogy hogyan reagálunk egy-egy élethelyzetre, problémára, és milyen stratégiákat fogunk választani azok megoldására. Egy idő után felismerjük, hogy a megváltoztathatatlanon való „rágódás” nem visz előre. Az első érzelmi fellángolás után ahelyett, hogy a történteken rágódnánk és a megválaszolhatatlan "Miért?” kérdéseket tennénk fel, teendőinket szükséges meghatározni és távolabbra is tekinteni: a "Hogyan tovább?"kérdésre válaszokat keresni, adni. Krízishelyzetben jól irányzott kérdések segítségével is kidolgozhatunk egy cselekvési tervet: ahelyett, hogy a „mi okozza és miért???" kérdést ismételgetnénk, dönthetünk úgy is, hogy megérkezünk a jelenbe, majd előrefelé tekintünk. A jelenben kell megélnünk a fájdalmainkat és elgyászolni veszteségeinket, de ne felejtsük el közben ellátni az adott pillanatban felmerülőlegnagyobb problémát. Erre mi a megoldás, mit kell tenni? Mi a megoldáshoz vezető első lépés, mi az első teendő? Idővel felismerhetjük, hogy jobban fogjuk érezni magunkat, ha van lehetőség cselekedni. Az érzelmi reakció természetes és fontos, hogy megéljük, de a racionális megoldások és a cselekvés fog "életben tartani”. A stabilnak hitt fogódzkodók időnként letörnek, ezért új kapaszkodók után kell nézni. A biztonságérzetünk alapja azonban ne a külső kapaszkodók tömkelege legyen, hanem inkább az az önmagunkba vetett hit, hogy ha az egyik kapaszkodót el is veszítettük, képesek vagyunk rá, hogy mindig találjunk újat. Megtapasztalhatjuk, hogy „nem vagyunk egyedül”, vannak megfelelő emberek, akikre a nehéz pillanatokban is biztonsággal támaszkodhatunk és vigaszt, segítséget nyújthatnak számunkra. Az életben a krízishelyzeteket nem úszhatjuk meg. Ezekre, ezek megoldásaira érdemes felkészülni. Nem az állandó rettegéssel, készenlétben állással, hanem a „megoldási stratégiával”, azzal, hogy ilyenkor mi a teendő, mit lehet tenni.” (szerkesztett forrás: Benes Andrea írásai, http://benesandrea.hu/)

Benes Andreáról:2012-ben végzett az ELTE tanácsadás és iskolapszichológia szakirányú mesterképzésén, majd2013-2014-ben az Eric Berne hagyományaira építő tranzakcioanalitikus képzés I-II.modulját, ezeket követően a Philip Zimbardo nevéhez köthető, nagyhatású Hősök tere kezdeményezés valamennyi Magyarországon elérhető modulját végezte el. 2015-ben akkreditált gyógynövényismereti és fitoterapeuta (gyógynövény-ismereti szakember) szakvizsgát szerzett. 2016-2017-ben a Mantra Buddhista Közösség szervezésében Buddhista Alapképzésen, a Tibeti gyógyászat elméleti alapjairól szóló elméleti képzéseken vett részt. Tudását, tapasztalatait egy nepáli zarándokút során is elmélyítette. Jelenleg a budapesti Szent István Gimnázium iskolapszichológusa. Több nagysikerű előadás meghívott előadójaként nyújtott segítséget, támpontokat az ott megjelent érdeklődők számára. Több írása, publikációja jelent meg, honlapján nagysikerű blogot vezet. Célja a hozzáfordulók segítése, támogatása, a saját tapasztalatai és sokrétű tanulmányainak integratív szemléletmódú átadásával.

“Egy segítő csupán kísérő lehet mások életében. Kísérő, aki segít feltárni, értelmezni, a nézőpontot távolabbra helyezni, de dönteni és cselekedni mindenkinek önmagának kell.” 

A rendezvényre 2018. október 18-án (csütörtökön) 18.00 órakor kerül sor, 

az Összefogás Újbudáért Egyesület helyiségében (Budapest XI. Fehérvári u. 88/C.), a belépés díjtalan.

Fővédnök: dr. Hoffmann Tamás,Újbuda polgármestere     
Védnök: Nagyné Antal Anikó,önk. Képviselő

A Magyar Zarándokút Összefogás Program keretében, a fenti címen, csütörtök esténként - meghirdetett program szerint -  tartunk zarándokúti beszámolókat, tájékoztató beszélgetéseket.

 

 

 

Beküldve: 2018-10-01
  • Magyar
  • English

Bejelentkezés

Általános bejelentkezés:
Facebook bejelentkezés:

Hírlevél

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

1 %

Magyar zarándokutak